Tordai Teri színművész a Kossuth-díjról, Veszprémről, Bujtor Istvánról

A népszerű művésznőnek még nem volt ideje megünnepelni a Kossuth-díját

Nagy feladatként játszhatja el most Kulcsár Lajos Zserbótangó című tragikomédiájában Fellegi Klári színésznő szerepét az Újszínházban. A sors úgy hozta, hogy a darabban a másik színésznőt Esztergályos Cecília formálja meg, aki szintén megkapta ezt a magas elismerést idén. S, ha hozzátesszük, az előadásban a főbérlőt Bordán Irén formálja meg, akkor igazi nagyágyúk, szenvedélyes női erőterek, legendák találkoztak egy produkcióban. És mindegyikük kötődik Veszprém megyéhez, a színházhoz.

Tordai Teri az 1995-ös évadban szerződött a Petőfi Színházhoz és öt évadon át volt tagja a teátrumnak. A városban igazi látványosságnak számított jelenléte, ha sétált a fő utcán, vagy amikor imádkozott a veszprémiekkel a színészházhoz közeli templomban. A hit mindig fontos szerepet töltött be az életében. Az égiek nélkül szerinte nincs is valódi értelme az életnek, és amit ő kap minden nap tőlük, azt megköszöni nekik.

Neki szép élményt adott az, hogy remek társulatban a veszprémi kedvelt színészek mellett olyan partnerekkel dolgozhatott együtt a városban, mint Kézdy György, Trokán Péter, Bősze György, Szakács Eszter. Különösen emlékezetes marad számára, hogy 2000-ben a Warrenné mestersége című darabban lányával, Horváth Lilivel játszhatott együtt Veszprémben. Az előadást Benedek Miklós rendezte. Tordai Teri pályafutásának ez az egyik szép mérföldköve. Ekkor játszhatott először együtt főiskolás lányával. Neki a családja, unokái és a munkája adott mindig energiát a folytatáshoz.

Ezért sem foglalkoztatta az idő, ha talált egy ráncot az arcán, hiszen őt az élet izgalmai, kihívásai vonzották mindig, nem pedig a felszínes, gyors siker és az azokra épülő külsőségek. És ezek a tekintetén, külsején is látszottak mindig. Méltóságot árasztott a lénye, ugyanakkor közvetlensége, humora, embersége, nyitottsága és persze játéka mindig a közönségkedvencek közé emelte.

Ő nem legyőzni akarta a külsejével az időt, hanem kihasználni arra, hogy megmutassa filmen, színházban, mit is gondol a világról, sorsról, életről, női lélekről.

A színészetről mint művészetről

Aczél György óva intette annak idején: nehogy ő legyen a szocialista Brigitte Bardot. Tordai Terinek meg sem fordult a fejében, hogy bárkire is hasonlítani akarjon. Dolgozott osztrák, német, olasz, francia koprodukciókban, európai filmsztár lett. Itthon ezután nehezen fogadta vissza a szakma. Minden egyes mondatáért, szerepéért meg kellett küzdenie a színpadon az őt körülvevő irigység, bizalmatlanság miatt. Akkor azt hitték, hogy már el is felejtett magyarul, gazdag és neki nagyon bejött az élet. Miközben egy Volvo autója és egy 55 négyzetméteres öröklakása volt abban a korszakban, s még az itthon maradt kollégái közül is akadt, aki jobban élt, mint ő.

Ebben az időszakban is segített számára a hite, az optimizmusa és a céltudatossága. Be akarta bizonyítani, hogy ő magyar színésznőként magyar színpadon is képes hatni a nézőkre.

Most, amikor megkapta a Kossuth-díjat eszébe jutott Bujtor István

Ő volt az, aki abban az időszakban hitt benne. Amikor Nógrádi Róbert direktor az országban azok kevesek közé tartozott, aki szerződtette, akkor a társulatban játszó Bujtor segítette és kiállt mellette, hogy Pécsett – pályafutásának újrakezdésénél – igenis képes legyen eljátszani Blanche-t Tennessee Williams A vágy villamosa című darabjában.

Tordai Teri olyan emlékezetes, kimagasló teljesítményt nyújtott ekkor, hogy az alakításért az országos színházi fesztiválon díjat vehetett át.

Ezt ez elismerést nagyon fontosnak, sorsfordítónak tartja a színművésznő. Ekkor tudta bizonyítani magának és a szakmának is, hogy érdemes volt a nemzetközi karrier helyett az itthoni közönséget választania. Jól döntött, hogy hazatért, s gyakran adott hangot annak: a hazai színészek krémje bármikor felveszi a versenyt a külföldiekkel és ő örül, hogy magyar nyelven játszhat együtt velük.

Arra a kérdésre, a most neki ítélt Kossuth-díj beteljesülése vagy esetleg egy kicsit kárpótlása is a csendesebb időszakáért, mellőzöttségéért, azt felelte, egyáltalán nem érzi így. Inkább ajándéknak tartja azt, hogy 76 esztendősen méltónak találták az elismerésre. Nem számított rá, nagy meglepetésként és örömként érte a döntés. Nem díjakért játszott soha. Kapott már Jászai Mari-díjat, érdemes és kiváló művész lehetett, ám mindemellett neki csak az számított, hogy esténként tudott-e hatni a nézőkre. Volt-e annyi tehetsége, képessége, töltete, tartalma a lelkének, hogy mindazt átadja, amit egykori tanáraitól, Pártos Gézától és Vámos Lászlótól tanult.

Most szintén arra készül, hogy a Zserbótangóban is felvigye az életét a színpadra. Mert csak így érdemes ezt a pályát művelni. Kihasználni az időt a játékra. Közben persze betérni Budapesten vagy akár Veszprémben a templomba, ha nyaranta épp erre jár. Ilyenkor megnyugodva veszi kezébe a színházi szövegkönyvet, s utána siet az unokáihoz. Élni, szeretettel a szemében.