Kultúra

2013.07.12. 05:51

Ugye, sose halunk meg?

Sümeg - A kultikussá vált film, a Sose halunk meg színpadi változatát mutatja be szombaton Sümegen a Pannon Várszínház. Az előadást a Palota Színházi Játékok keretében este kilenc órától láthatja a közönség a felújított barokk Püspöki palota belső udvarán.

Marton Attila

– Éveken át mondogattam Dés Lászlónak, hogy a film alapján készíteni lehetne egy musicalt, ő azonban mindig elhajtott, egészen addig, amíg Szikora János felkért, hogy rendezzem meg, meséli a darab keletkezéséről Koltai Róbert, a húsz éve készült film főszereplője és rendezője. A kétezres évek második felében a szolnoki Szigligeti, majd a budapesti József Attila színházban is színpadra állították, később pedig hét városban is turnéztak vele egy másik alkotói gárdával. A film, illetve a színdarab főhősének alakját Koltai nagybátyja ihlette, rengeteg emléke fűződik hozzá, bár néhányat a filmből ki kellett hagyni, mert „nem hitték volna el", mondta a színész-rendező.

– A Pannon Várszínház musicalje az első olyan változat, amelyben csak szerzőként veszek részt, hangsúlyozza Koltai Róbert. A szombati sümegi bemutatón a színdarab valamennyi szerzője, így a forgatókönyvíró Koltai Róbert és Nógrádi Gábor, valamint a zeneszerző Dés László, és a dalszövegek írója, Nemes István is részt vesz. – Nyitott szívvel, örömmel várom az előadást, és nagyon bízom abban, hogy a darab elindul azon a szép úton, amin a zeneszerző más musicaljei, például A dzsungel könyve és a Valahol Európában már régóta jár, és a színészek is megtalálják örömüket a darabban – jegyezte meg.

Vándorfi László látványos előadást rendezett a Pannon Várszínház fiatal csapatával a Sose halunk meg című népszerű film történetéből. Fotó: Gáspár Gábor

A darabot a zeneszerző, Dés László ajánlotta Vándorfi László rendező figyelmébe. A népszerű szaxofonos a történet eddigi színpadi változatairól elmondta, egyelőre senkinek sem sikerült úgy színpadra állítania, ahogy ő elképzelte.

– A filmben egy dal szerepelt dominánsan, a musicalhez több mint tízet írtam: a színpadra állítást ugyanis a zene oldja meg, egy-egy dal felhangzása alatt időbeli- és helyszínt érintő változások történhetnek – magyarázza a zeneszerző. Szerinte nagy a hasonlóság a Valahol Európában című darabbal, mert abban az esetben is egy legendás, nagysikerű filmből készítettek színpadi adaptációt, ami ugyanolyan érvényes, mint a mozgóképi változat. Minden darab aktuális, ami jó, mondja Dés, majd hozzáteszi, a mű két archetípusa ezt csak erősíti: a kisember, aki humorral, szenvedéllyel és leleményességgel próbál túlélni, illetve Imi, akit a széltől is óv a mamája, majd néhány nap alatt férfivá válik. Koltai hasonlóan látja, szerinte is örökérvényű lehet a történet, számára elsősorban a megmaradásról szól.

Őszre Veszprémben is bemutatják

A főszereplőt Koscsisák András, míg a felnőtté érő ifjoncot Szelle Dávid alakítja. A díszletet Kovács Yvette Alida, míg a jelmezeket Justin Júlia tervezte, a musical koreográfusa Krámer György. A darabot néhány hete Dunaföldváron már bemutatták, a megyében most lesz látható először. A tervek szerint a Pannon Várszínház ősszel ezzel a művel avatja fel új otthonát, a Hangvillát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!