Kultúra

2016.09.30. 16:34

Újra Pannonfíling: mutatjuk, miért jöjjön el!

Veszprém - A tizenkettedik Pannonfíling Mozgóképes Találkozót tartják szombaton az Expresszóban. A vetített filmek között akad Diák Oscar-díjra jelölt, animációs, vicces, szomorú, erotikus, akciódús. A kínálatból szemezgettünk.

Napló-információ

A találkozó rögtön egy csemegével kezdődik (13 órakor): Kis Hajni Szép alak című rövidfilmjével, amelynek Egyed Brigitta a főszereplője (a Pannon Várszínházba járók jól ismerhetik), és amelyet Diák Oscar-díjra jelölt az Amerikai Filmakadémia.

A filmet eddig csak néhány budapesti filmfesztiválon játszották, így ez lesz a veszprémi premier. A vetítést követően Kis Hajnival, a film rendezőjével beszélgethetünk.

Délután 14 órakor kezdődik a versenyprogram, ahol hazai és határon túli független filmesek kisfilmjeit láthatjuk. Az alkotásokat három vetítési blokkba szervezték, és mindegyiket rövid beszélgetés követ, ahol a zsűri, a filmesek, és a közönség is szót kaphat.

Már az első blokk is igen változatos: akad itt három animációs film (többek között bogarakról és krumplikról), egy kocsmai helyzetkép, végig követhetjük az 5 éves Iván küldetését az unalom ellen, vagy épp láthatunk egy Dosztojevszkij: Félkegyelmű című műve sugallatára készült filmet, amelyben Robi és Misi egy estéjébe csöppenünk, ami egyben Évike halálának estéje is

Skovrán Tünde: Csiga biga

A második blokkban is akad kettő animációs film (ebben a műfajban az idei Pannonfíling különösen erős lett), egy veszprémi buliról készült hangulatfelvétel, a minden tanuló rémálma, a vizsgadrukk bemutatása, egy film arról, hogy bár kívülről felnőttnek tűnünk, még nem vagyunk azok, valamint megtudhatjuk mit jelent a portugál saudade kifejezés.

Fazekas Gyöngyi: Tünemény

Fazekas Gyöngyi: Saudade

A harmadik vetítési blokk is igen változatos. Láthatunk egy mesét arról a napról, amikor a vihar istennője elvesztette szélkavaró szárnyas cipőjét és villámgerjesztő orrszarvúját, valamint a világ első, fénymásolóval készített narratív filmjét, amely igen erotikusra sikeredett.

Kőszegi Tamás: The Copyist

Füzes Dániel: Piszkos Munka

Megtudhatjuk mi történik akkor, ha egy bokszoló nem üthet vissza, láthatjuk miféle piszkos munkába keveredik Józsi, Borz és Puma, egy riportfilm pedig azt az Oromi projektet mutatja be, ahol nem kevesebbre, mint a világ összes kérdésére keresték a választ.

A három blokk után, és a szakmai zsűri megbeszélése alatt Buvári Tamás Fuvar címú rövidfilmjét láthatják a nézők. A 12. Pannonfíling versenyprogramját este a díjátadó, majd kötetlen szakmai beszélgetés, azaz sörözés zárja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!