Kultúra

2016.06.02. 19:06

Valaki énhelyettem ittmaradt

Pápa – Irodalmi emlékműsorral és koszorúzással tisztelegtek a helyi kötődésű költő-műfordító élete és munkássága előtt.

Laskovics Márió

A kilencven éve Pápán született Rab Zsuzsáról emlékezett meg a Pápai Jókai Kör Egyesület és a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakközépiskolája csütörtökön a gimnázium dísztermében. Az irodalmi műsor az Otthagyott városomban című verssel indult, egy tanuló szavalta, egy pedig gitáron kísérte. Majd egy Andersen meserészletet hallhattunk. Aztán Mayerné Pátkai Tünde, a gimnázium pedagógusa mondott méltató beszédet, melyet időnként egy-egy szavalat tarkított. A többnyire versekből álló műsort a gimnázium tizedikes diákjai adták elő. A közönségből többen személyesen is ismerhették Rab Zsuzsát, aki kétszeres József Attila-díjas, Áprily Lajos- és Gorkij-díjas költő, Pápa Város Pro Urbe-díjas díszpolgára, a pápai református gyülekezet tiszteletbeli presbitere volt, a Jókai Kör örökös és tiszteletbeli tagja, és még sorolhatnánk egyéb díjait, kitüntetéseit.

Mi magunk is rajta nőttünk fel és gyermekeink is az ő révén ismerték meg Andersen csodálatos mesevilágát, ami neki köszönhetően még ma is élvezetes – mondta el Mayerné Pátkai Tünde. Majd kiemelte, hogy a gimnázium közösségének azért is fontos a költő-műfordító emléke, mert édesapja a gimnázium igazgatója volt. A műsor üde színfoltja volt a Harmincévi járóföldre című vers, amit a jelenlévők közösen mondtak el. A tanárnő folytatta a méltatást, ismertette Rab Zsuzsa tanulmányi útját, majd műfordítói munkásságát. Újabb előadott versek következtek, majd Mayerné így folytatta beszédét - Rab Zsuzsa vallásos költészete református identitásából született meg, ide tartozó versei egy bensőséges Istenélményről, a keresztyén ember vívódásairól, az Istennel való perlekedésről és a kegyelem fontosságáról vallanak. Egyik leghíresebb versét, a Pápai Kollégium tiszteletére oratórikusan szerkesztett Tövisek közt sajlódott gyenge liliom kezdetűt is halhattuk a tanulók előadásában.

Az 1998-ban elhunyt költőnő még életében a Református Gimnáziumnak adományozta könyvtára jelentős részét, vagyonának egy részéből pedig létrehozta a Rab István Alapítványt a tanulmányaikban jeleskedő ifjak támogatására. Hagyatéka még jórészt feldolgozatlan. Megszállottan gyűjtötte a Pápáról szóló híradásokat, melyeket jegyzetekkel látott el. Nagyon szeretett élni, ezt talán az is jelzi, hogy négy férje volt – jegyezte meg a tanárnő. A megemlékezést gazdagította, hogy Rab Zsuzsa különböző saját és műfordítói köteteit is meg lehetett tekinteni a helyszínen.

Az esemény résztvevői az irodalmi műsor után átmentek a költőnő szülőházán elhelyezett emléktáblához, ahol még Tarcsa Gusztáv és Babos Tibor is szavalt. Majd az egybegyűltek a koszorúzás közben együtt elénekelték a 90. zsoltárt. A műsorban szereplő diákok névsora: Erdős Hajnalka, Horváth Flóra, Kiss Aliz, Szücs Ildikó, Szabó Angelika (és kistestvére, Kamilla), Lucza Levente, Kerpel Péter, Cserneczky Zalán, Edvy Roland, Tarcsa Gusztáv. Gitáron közreműködött Bollók Márton végzős tanuló.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!