Kultúra

2015.09.18. 18:53

Versek és félvilági alakok

Balatonfüred - A délelőtti népi- és iparművészeti vásár után késő délután versmondó találkozóval, majd Mága Zoltán koncertjével ünnepeltek a fürediek.

Kekk Sára

Délután kettőkor kezdődött a Vaszary Villában az Ó, Füred támadjon benned újra hagyomány című versmondó találkozó, melyen három korcsoportban versenyeztek a gyerekek. Idén harminchat nevező indult összesen, legtöbben, tizenhatan a 7-8. osztályosok közül jelentkeztek. Minden kategóriában több díjat is kiosztottak a lelkes, verskedvelő fiatalok között.

Katona Csaba történész
Fotó: Balogh Ákos

A délutánt Katona Csaba történész előadásával folytatták a Blaha Lujza Étterem különtermében, melyet a rendezvénysorozat állandó konferansziéja, Tóth Loon nyitott meg. Ezek után a történész mesélt a füredi fürdőélet hátteréről, hiszen nem csak az úri nép járt nyaralni a reformkorban sem, a vendégek között elvegyültek különféle haszonlesők, nagystílű csalók, élősködők, prostituáltak és pénzsóvár kerítők. A történész előadásmódja egyszerre volt komoly és mulattató, a teremben ülő, közel hetven ember egyszerre nevetett és komorult el előadásán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!