fototaxis

2018.05.19. 14:54

Kortárs fotóművészek munkáiból nyílt kiállítás Veszprémben

A magyar kortárs fotóművészet fiatal generációjának munkáiból ad válogatást a Csikász Galériában pénteken nyílt csoportos kiállítás.

Marton Attila

A Fototaxis című tárlatra a kurátorok tizenhárom alkotó munkáiból válogattak, ahogy a megnyitón elhangzott, azzal a céllal, hogy a művészeti ág jelenlegi útjairól adhassanak áttekintést.

Hegyeshalmi László, a Művészetek Háza igazgatója bevezetője után Gadó Flóra esztéta nyitotta meg a kiállítást. Kiemelte, a tárlaton megjelenő alkotások egyik csoportjában minimalista, jobbára tárgyakra fókuszáló, és többnyire absztrakt, konstruktivista hagyományokat idéző művek szerepelnek, míg az alkotások másik része dokumentarista szemléletű, a vidéki vagy nagyvárosi lét vizsgálatával, a különböző szubkultúrák bemutatásával foglalkozik.

 

A kiállítás kurátorai, Áfrány Gábor médiaművész és Gerhes Gábor képzőművész kérdésünkre elmondták, olyan alkotókat hívtak meg, akik az elmúlt években váltak ismertté, és akiknek munkái fontosak a kortárs fotóművészetben. A jellemzően harminc év körüli alkotók hazai vagy külföldi egyetemeken végeztek fotóművészként. A kurátorok megjegyezték, a mostani kiállítás egyik előzménye a Veszprémben 1979-82 között Dokumentum néven működött progresszív fotográfiai műhely.

A tárlat minimalista vonulatához tartoznak Máté Balázs városképei és Biró Dávid térgeometriai kompozíciói, amelyek az érzékelés bizonytalanságával foglalkoznak, és egy ember nélküli világot idéznek meg. A környezet is eltűnik Dobokay Máté és Szántói Lilla absztrakt műveiről, előbbi alkotásain monokróm szín jelenik meg, utóbbi az okostelefonok érintőképernyőiről készített sorozatot. Más alkotóknál megjelenik az ember a fotókon, azonban sokszor felcserélhetővé válik a tárgyakkal, például Klenyánszki Csilla sorozatában, aki saját maga válik egy installáció szereplőjévé. Pomsár Miklósnál mozgáslenyomatok alakulnak szobrokká a fotókon, Vékony Dorottya sorozatában egy sellő kap főszerepet.

A tárlat alkotásainak másik csoportja személyes, intim hangvételű, bár a sorozatok gyakran kontrasztba kerülnek egymással: például Bakonyi Bence hideg nagyvárost ábrázoló művei Sivák Zsófi kerecsendi cigánytelepen készült portréival, vagy Koleszár Adél mexikói sorozata Zellei Boglárka hazai keresztény közösségek bemerítési szertartásain készült fotóival. Földrajzilag és kulturálisan eltérő világokat hoz közel egymáshoz az irónia révén Kaszás Tamásnak a hazai Elvis-kultuszt bemutató sorozata és Schmied Andi tel-avivi nyugdíjasokat ábrázoló fotói.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában