Kultúra

2017.04.04. 14:30

Veszprém Város Vegyeskara őrzi Kodály emlékét

Veszprém - Az ötven évvel ezelőtt elhunyt Kodály Zoltán örökségét Veszprém Város Vegyeskara is őrzi.

Balla Emőke

Ötven évvel ezelőtt, 1967. március 6-án halt meg a háromszoros Kossuth-díjas magyar zeneszerző, zenetudós, zeneoktató, népzenekutató, az MTA tagja. Kodály Zoltán zenei nevelési koncepciója ma a magyar zenei köznevelés alapját jelenti, fontos szerepe van a szakoktatásban is. 2016-ban a Kodály-módszert az UNESCO a szellemi kulturális örökség részévé nyilvánította. Halálának ötvenedik évében országszerte koncerteket szerveznek.

Kodályra fel kell hívni a figyelmet, fogalmazott Erdélyi Ágnes, Veszprém Város Vegyeskarának karnagya, aki a Hangvillában tartott koncerten szinte minden művet felkonferált. A program első részében fiatalkori Kodály-művek szólaltak meg, köztük a női karra és orgonára komponált Ave Maria, Kodály első kórusműve, melyet tizennyolc évesen írt. Elhangzott Gárdonyi Zoltán meditációja Friedler Magdolna orgonaművész, Kodály csellóra írt capriccio-ja Hartmann Domonkos konzervatóriumi növendék és Kodály meditációja Golarits Flóra egyetemi hallgató előadásában.

Fotó: Nagy Lajos

„Lehettem volna zeneszerző, de magyar zeneszerző soha nem lehettem volna, ha nem találkozom Galántával" – írta egy helyen Kodály. Bartókkal való kapcsolata ráébresztette, mennyire fontos a valódi magyar népzene, felismerte annak szükségességét. Kettőjük felfedező és értékmentő munkája máig hat. A népdalokat a Dúdoló Népzenei Műhely adta elő, (művészeti vezető Baksa Kata), majd a vegyes kar énekelte el a Nagyszalontai köszöntőt („Serkenj fel, kegyes nép"), mellyel a kétszáz éve született Arany Jánosra is emlékeztek. Bartók, Daróci Bárdos Tamás és Orbán György egy-egy népdalfeldolgozása is elhangzott.

A dalosjáték, szolfézs ma is élvezhető,   tükröződött a Simonyi iskola Kicsinyek kórusa előadásán. A gyerekek Baráth Péterné vezetésével ismert dalokat („Kis kece lányom", „Mély erdőn ibolya-virág") adtak elő. „Senki sem lehet túl nagy ahhoz, hogy gyerekeknek írjon, sőt, igyekezni kell ahhoz, hogy elég nagy legyen" – vallotta Kodály.

A vegyes kar Vokálja régi magyar diákköszöntőt, öt világrész dalait énekelte, végül Kodály Zoltán és a magyar nemzet kapcsolatát tükröző művek, a hazának szóló üzenet (Kodály-Vörösmarty: Magyarország címere) hangzott el, a vegyes kar előadásában. Szűk szavú, megalkudni nem tudó ember volt Kodály, aki „iránytűje" lett sokaknak, a magyar zenét előadóknak és tanítóknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!