A népdal összetartó ereje

2019.05.29. 07:00

Veszprémi iskolák diákjai mérték össze a népdaléneklési tudásukat

Ötven alsós kisdiák vett részt a 12. városi népdaléneklési versenyen, amelyet a Báthory István Sportiskolai Általános Iskolában rendeztek.

Balla Emőke

Alsós diákok indultak a népdaléneklési versenyen Fotó: iskola

A tanulók a város nyolc intézményéből (Botev, Cholnoky, Dózsa, Padányi, Rózsa úti, Simonyi, Szilágyi és a házigazda Báthory iskola) érkeztek. A rendezvényen Barták Péterné intézményvezető köszöntötte a megjelenteket. A báthorys diákok sokszínűségére hívta fel a figyelmet, a tehetséges tanulók a sporton kívül számos művészeti területen érnek el sikereket.

A résztvevőket a szervezők, Czaun Ildikó és Gőgös Beáta tanító tájékoztatta a verseny menetéről. A kötelező népdal eléneklése után a szabadon választott dalukat adták elő a versenyzők. Változás volt az elmúlt évekhez képest, hogy más népdalt énekeltek az első, másodikos (Erdő, erdő, erdő marosszéki kerek erdő) és a harmadik, negyedik (A csitári hegyek alatt) osztályos versenyzők.

A szakemberekből (Eötvös Cseke Noémi magánénektanár, Döbrönte Ágnes szolfézstanár Buknicz Erzsébet tánc- és drámapedagógus) álló zsűri a helyezéseken túl különdíjjal is értékelte a legsokoldalúbb előadókat.

Alsós diákok indultak a népdaléneklési versenyen Fotó: iskola

Az első osztályosok között első lett Ritter Lilien (Botev), megelőzve Mátyás Andrást (Botev) és Varga Borbála Ágnest (Simonyi). A másodikosok legjobbja Leh­ner Maja (Botev), második Somlai Enikő (Dózsa), harmadik Nagy Laura (Cholnoky). A harmadikosok között első Jerémiás Laura (Botev) és Lestár Máté (Dózsa), második Ticz Lili (Báthory), harmadik Hegedüs Ármin (Cholnoky). A negyedik osztályosok között első Elekes Anna (Szilá­gyi), második Szilágyi Zsófia (Szilágyi), harmadik Bojnécz Eszter (Simonyi). Különdíjat kapott Buzás Csanád (Szilá­gyi), Rausher Blanka (Szilá­gyi), Horváth Zsófia Blanka (Botev) és Slavonics Gergő (Dózsa).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában