elmélyült pillanatokkal várják az olvasókat

2019.06.07. 17:30

Visszatér a veszprémi sétálóutcára az ünnepi könyvhét

A Veszprémi Ünnepi Könyvhét idei programjáról tartottak sajtótájékoztatót a szervezők pénteken a várban. A kulturális seregszemlére a Kossuth utcán június 13. és 15. között kerül sor.

Juhász-Léhi István

Fotó: Pesthy Márton/Napló

Fotó: Pesthy Márton/Napló

Hegyeshalmi László, a Művészetek Háza Veszprém igazgatója azzal kezdte, hogy némileg szokatlan módon a Veszprémi Ünnepi Könyvhét is akkor lesz az idén, amikor az országos. Korábban azért tolták el egy héttel, mert ilyenkor a nagy kiadók a központi rendezvényre koncentrálnak, és nehéz volt olyan szerzőket megszerezniük a kiadóknak – nem csak Veszprémbe(n) –, akik el tudtak jönni. Mivel ez egy jubileumi hét, a kilencvenedik, a könyvkiadók egyesülete kérte, hogy csatlakozzanak a megyei jogú városok, és egy időben legyen az esemény.

Fotó: Pesthy Márton/Napló

Szó esett a veszprémi helyszínről is, a sétálóutcáról, ahová a jövő héten néhány év után visszatér a rendezvény. Ennek részleteiről már Kilián László, a Művészetek Háza Veszprém igazgatóhelyettese, a program koordinátora beszélt. Úgy vélte, jó programot sikerült összeállítaniuk, sok könyvesbolt vagy könyvterjesztéssel foglalkozó cég „kitett magáért”. A programok közül kiemelte a könyvhét csütörtöki és pénteki napjának estéit, amikor is „elmélyültebb” pillanatokkal várják az olvasókat. Idén Szőcs Géza Kossuth-díjas költő lesz az első nap vendége, aki az Olvasólámpa sorozat kapcsán olvas majd fel műveiből.

Fotó: Pesthy Márton/Napló

A könyvhetek másik hagyománya, hogy olyan megnyitó személyt kérnek fel, aki nem feltétlenül irodalmár vagy költő, hanem valami másért érdekes ember. Idén Csókay András idegsebészt – ő vezette azt az orvoscsoportot, amely szétválasztotta a sziámi ikreket – nyerték meg.

Kilián László hangsúlyozta, az ünnepi könyvhét nem kizárólag irodalmi rendezvény, hanem mindenféle más kiadványnak is teret kívánnak adni. Ennek szellemében internetes irodalmi portálok találkozóját szervezték meg péntek estére: érkeznek majd a Képírás, a Napút és a Spanyolnátha munkatársai.

Fotó: Pesthy Márton/Napló

Kiderült az is, hogy mások mellett Tóth Krisztina írónő is Veszprém vendége lesz, ám a sok-sok könyvbemutató közül meleg szavakkal beszélt Kilián László Molnár Jánosnéról, aki a veszprémi házakról írt sokat, többek között lapunkban, a Naplóban is. Most Mesélő házak címmel kötetbe foglalták a korábbi cikkeket, amelyet majd a Veszprém Megyei Honismereti Egyesület hoz magával és mutat be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában