Kultúra

2015.10.21. 10:04

Zongor Gábor Deák Ferenc-jogászdíjat kapott

Veszprém – A jogászszakma legmagasabb elismerésével, Deák Ferenc-jogászdíjjal tüntették ki Zongor Gábort, a TÖOSZ főtitkárát.

Napló-információ

A szakmai díjat olyan személyiségek kaphatják meg, akik alkotmánybíróként, bíróként, ügyészként, ügyvédként, közigazgatási szakemberként, közjegyzőként, jogtudósként az elmúlt századok nagy jogászainak, a deáki hagyományoknak méltó utódai. A díjat az Akadémia javaslatára az intézmény jogtudományi bizottsága, az Alkotmánybíróság, a Legfelsőbb Bíróság, a Legfőbb Ügyészség, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara, a Magyar Ügyvédi Kamara és a Magyar Közigazgatási Kar vezetői alapították, és 2003 óta évről évre a hat jogász hivatásrend egy-egy képviselője részesül az elismerésben. Zongor Gábor mellett Paczolay Péter korábbi alkotmánybírósági elnök, Györgyi Kálmán nyugalmazott legfőbb ügyész, Földi András egyetemi tanár, Nőt László ügyvéd és Gálné Komonczy Viktória közjegyző vehette át az elismerést.

Zongor Gábor 1953. június 11-én született Mosonmagyaróváron. Jogász (1977), jogtanácsos (1981). 1977–1980 között a Veszprémi Járási Hivatal főelőadója, 1980-tól a Veszprém megyei Tanács vb szervezési és jogi osztályának főelőadója, majd 1987-től osztályvezető, 1990 nyarától a Veszprém Megyei Tanács megbízott vb-titkára. 1990. december 21-től 1998. november 2-ig a Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, 1998–2002 között megyei közgyűlés tagja, majd 2002–2006 között a közgyűlés ügyrendi és igazgatási bizottság elnöke, 2006–2010 között a bizottság alelnöke. 1998. május 24-től 1999. december 31-ig országgyűlési képviselő (MSZP Veszprém megyei lista), az alkotmányügyi és törvény-előkészítő bizottság tagja, 1999. október 13-tól a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) főtitkára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!