Laza

2012.11.09. 11:59

Egy dalhoz két klipet forgatott a Sugarloaf

Leforgatta új videoklipjét a Sugarloaf. A zenekar választása a legutóbbi album, az Instant Karma címadó szerzeményére esett, a kisfilmet ugyanis már régóta ígérgették a rajongóiknak. Hogy a csúszásért kárpótolják őket, rögtön két változattal rukkoltak elő.

Zalai Hírlap

Az egyik egy teljesen szokványos image klip, amelyben a Sugarloaf tagjai egy ház tetején láthatóak. A kisfilmet vágás nélkül szerették volna leforgatni, ám technikai problémák miatt ezt nem sikerült megvalósítani. A másik klip egy szürrealisztikus világot mutat be, ebben Dér Heni énekesnőé a főszerep.

- A második videoklipben végig öltöztetnek egy próbababát, akinek az arcát én kölcsönöztem - mondta az énekesnő. - Ezzel a példával gondoltuk a dal mély társadalomkritikájára felhívni a figyelmet, miszerint az emberek saját maguk döntsék el, hogy számukra mi az érték. Próbálják meg úgy élni az életüket, úgy táplálkozni, olyan ruhát hordani, oda menni nyaralni, azt a könyvet olvasni vagy akár azt a mosóport megvenni, amit ők akarnak. A saját gondolatukkal megfogalmazott értékrendek, ne pedig trendek, izmusok szerint éljenek és létezzenek a földön.

 

 

A zenekar szándéka szerint a második klipben a George Orwell által vizionált utópisztikus és szürreális világ képe is érzékelhető. Ebben a változatban Dér Heni oly’ módon látható, mintha kopasz lenne, ám ez csak a próbababa használata miatt történt így, az énekesnő valójában nem szabadult meg hajkoronájától.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!