Laza

2011.08.27. 14:57

Fecó aranyalbuma és Melinda

Balázs Fecó balatonfüredi koncertjén minden generáció jól szórakozott. A szabadtéri színpad nézőterén ugyanúgy élvezte a kiváló zenét az ötvenes-hatvanas korosztály, mint a húszasok, harmincasok. Egy pillanatra sem volt megállás, majd két órán keresztül dübörgött a kemény rock, vagy andalító lírai zene szólt.

Gajdos József

A 33 esztendeje töretlenül működő Korál együttesből Balázs Fecó és Fischer László alakított egy fiatal muzsikusokból álló zenekart Balázs Fecó Band néven. A formáció a billentyűs és a szólógitáros újrahangszerelt dalait játssza. Az idén hatvan éves énekes kiválóan ért a közönség nyelvén, már a második számmal azonos hullámhosszra kerültek Füreden a rajongók a zenekarral.

Amikor a kőfalak leomlottak, az idősebbek könnytől csillogó szemmel énekelték végig Fecóval a hetvenes évek legendás csapatának, a Taurus XT-nek a klasszikusát. A régmúlt felidézése után pörögtek sorban a közelmúlt Korál slágerei, majd pedig a saját szerzeményeiből adott elő közismert számokat a művész. Gondosan építette fel a műsort, remekül váltogatták egymást a balladák, a kőkemény dallamos rockzenék a lágyabb hangzású lassú felvételekkel. Érints meg, A csönd éve, Hazafelé, Maradj velem, Évszakok - csak ízelítő az utóbbiakból.

A koncert hallgatása közben eltűnődtem, hogy Fecó élete, zenei pályafutása kettősségben telik: a rocknak és a lírának az ötvözetében. Mindkettőben hiteles azonban a munkássága, kiválót alkotott az érzelmeit nyíltan vállaló zeneszerző, énekes. Persze ehhez kellettek jó dalszövegek - melyeket ő a balatonfüredi fellépésen többször is megköszönt szerzőtársának, barátjának, Horváth Attilának.

Üde színfoltja volt a koncertnek, mikor a műsor félidejében hirtelen kiürült a színpad, és felkonferálták Szíj Melindát. Hófehér ruhájában friss levegőt hozott a porondra a mimózalelkű megasztáros énekes.

A "marcona" rokkerek után jó volt látni a törékeny teremtést. Melinda gyönyörű hangjával nagy sikert aratott, a négy dal közül a Fecóval közösen előadott Kevés voltam neked című szám kapta a közönségtől a legnagyobb tapsot.

Balázs Fecó koncertje felölelte több mint négy évtizedes alkotói korszakát, a kiváló zenész aranyalbumot hozott Füredre. Mindenki válogathatott belőle. A mellettem ülő ötvenes férfi harminc éve várt erre az alkalomra, hogy újra élőben hallja kedvenc Korál számait. Ő sem csalódott, és mások is élvezték Fecó összes nagy slágerét.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!