Laza

2011.04.16. 10:26

Utcaművészet és slam poetry

Rendhagyó módon ünnepelték a költészet napját Pétfürdőn. A közösségi házban élő graffiti-festéssel, utcaművészeti kiállítással, jófajta hip-hop muzsikával és persze igazodva az ünnephez, modern költészettel, azaz slam poetry-vel várták az érdeklődőket.

Szabó Péter Dániel

Akik jöttek is szép számmal. Talán soha ennyi fiatalt nem köszönthettek kulturális rendezvényen a pétfürdői intézményben, hiszen mintegy százan gondolták úgy, hogy a költészet napját a hagyományteremtő céllal rendezett, a Betűk hatalma névre keresztelt dzsemborin ünneplik. Nemzetünk fővárosából érkezett graffiti-művészek már délután birtokba vették a művelődési ház elé kihelyezett paravánt.

Sziszegett a festékspray a Bázis Galériából érkezett alkotók kezében, alakult a végül Pét City feliratot formázó műalkotás, amelynek létrejöttét több tucat fiatal asszisztálta végig. Közben az emeleti nagyteremben a Hősökből ismert Barcza Sándor Brash jóvoltából már míves hip-hop nóták szóltak a hangszórókból, ezzel is megadva az alaphangot a street-artot, vagyis utcai művészetet bemutató tárlatnak. Merthogy a falakon rendhagyó módon ezúttal nem klasszikus értelemben vett festmények kaptak helyett, hanem graffitik, fotók és matricák. Az esemény szervezéséért felelős Baranyai Dániel Eckü (szintén Hősök) rövid, ám velős megnyitó beszédét és költészet napi fejtágítását követően az Irie Maffiából és a Zubolyból is jól ismert Busa Pista vezetésével a slam poetry költészeti stílus képviselői léptek a nagyérdemű elé.     

 

Hogy mi a slam poetry? Erre már a bevezetőben megadták a választ. „Kicsit rap, mert az utca nyelvén szól, aktuális témákról, hétköznapi emberektől, hétköznapi embereknek. Kicsit színház, mert az egyes versek előre megtervezettek, begyakoroltak és az előadók a szavakon kívül egész testüket, sőt akár kellékeket is használnak. Kicsit vers is, mert többnyire van benne rím, hasonlat, sőt olykor metafora is. Ez egy kötetlen stílus, amiben az egyetlen szabály, hogy három perced van a színpadon, hogy érvelj, meggyőzz, megnevettess, szórakoztass, elgondolkodtass és sikert arass!” - hangzott az ars poeticának is beillő megfogalmazás.

Nos, a moderátori szerep mellett saját költeményeivel is kiálló Busa Pistát követően a budapesti Bencsik „Ponza” Ádám és Csider István Zoltán, valamint a hazai pálya előnyeit élvező Fehér Dávid (Pétfüdő) és Kálóczy Mihály (Veszprém) egyaránt elvarázsolták a közönséget modern nyelvújításnak is beillő műveikkel.  E sorok szerzőjénél Ponza kr-es verselése vitte a prímet, amelyben többek között Kriszta, Krisztián, a Krakkóból származó krémes és a mesebeli Krisztofóró (magyar hangja Kránitz Lajos) is szerepet kapott. A fent említett tárlat egyébként május 11-ig látogatható a pétfürdői művelődési házban, ami a pedig a sikerrel debütáló rendezvény jövőjét illeti, a hírek szerint szeptemberben folytatása következik a rendhagyó kulturális dzsemborinak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!