Laza

2010.03.22. 11:32

Útközben a Sárga Taxi

Kicsit fordítva működnek, mint a többi zenekar: 13 évig ugyanis csak saját számaikat játszották, most viszont örökzöld rock'n roll slágerekből készítettek egy igazi road movie-t. A Birkus Márk zongorista lévén kicsit veszprémi Sárga Taxi zenekar már a fesztiválszezonra erősít.

Kiss Nikolett

- Állítom, hogy a rock'n roll nem ment ki a divatból, ebben is meg lehet újulni, bár sokat árt a műfajnak, hogy nem fogadják el mint aktuális trendet - kezdi az együttes frontembere, Bokányi Zsolt, azaz Boka. Kicsit aggasztó, hogy a kereskedelmi tévék, rádiók bojkottálják ezt a műfajt, eltekintve egy-két kivételtől, mint Fenyő Miklós vagy Komár László.

S hogy az örökzöld rock'n roll mennyire nem mehet ki a divatból, bizonyítja az is, hogy a többségében székesfehérvári tagokból (Kerékgyártó Gyula - gitár, Kerékgyártó Zoltán - basszusgitár, Csorba Péter - dob) álló Sárga Taxi zenekar immáron a 13. születésnapját ünnepelte a közelmúltban. A koncertnaptáruk is zsúfolt, évente legalább 80-100 bulit adnak. Legutóbb Székesfehérváron a Petőfi moziban lépnek fel egy beteg kislány megsegítésére rendezett jótékonysági rendezvényen, de jönnek Veszprém megyébe is: április 17-én Füreden, május elsején Csopakon, június 11-én és 18-án pedig az alsóörsi Harley Davidson-fesztiválon csapnak a húrok közé a fiúk, de fellépnek több más fesztiválon is a nyáron.

De térjünk vissza egy mondat erejéig a műfaj népszerűségéhez, s a már említett road movie-hoz: a klipet, amelyben - Sárga Taxi-s csengésben - megszólal többek között a Jailhouse rock, a Rock around the clock és a Blue suede shoes - rövid idő alatt ezernél is többen nézték meg a videómegosztón.

Az, hogy ezúttal a nagy klasszikusokhoz nyúltak vissza, nem jelenti azt, hogy felhagytak volna a saját dalszerzéssel, a három éve megjelent Így lettem... című lemez után most is dolgoznak az új nótákon.

- Nagyon szeretünk zenélni, markáns és fontos dolog ez az életünkben - fogalmazott végül Boka.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!