16°
19°

Lesenceistvánd

8 hónapja
Lesenceistvánd - Két és fél millióból, 780 ezer forintos pályázati támogatással újul meg a művelődési ház.
8 hónapja
A művelődési ház belsejének felújítására készül a település, napokon belül elkezdődik a 2,5 milliót felemésztő munka.
11 hónapja
Lesenceistvánd - A térségben élő idősek ezúttal is a községben tartották ünnepüket, az Idősek Világnapját.
1 éve
Lesenceistvánd - A szőlőhegyről a településre zúduló csapadékvíz elvezetése mielőbbi megoldást igényel - tudtuk meg Tóth Csaba polgármestertől.
1 éve
Lesenceistvánd - A tapolcai járás települései közül itt a legjobb a közbiztonság. Talán ennek és a folyamatos fejlődésnek is köszönhető, hogy Istvánd azon kevés falvak közé tartozik, ahol folyamatosan emelkedik a lakosság lélekszáma.
1 éve
Egy lesenceistvándi fiatalasszony a mentőben szülte meg gyermekét a minap – közölte érdeklődésünkre Tóth Csaba polgármester.
2 éve
A közösség szervezés nem érhet véget ott, ahol a település határa van, hiszen biztos, hogy mindegyikben találunk egy-egy lesenceistvándi, lesencetomaji, lesencefalui, hegymagasi, balatonedericsi, nemesvitai, raposkai származású lakost.
2 éve
Lesenceistvánd - Demográfiai mélyrepülésben van ma az ország, fontos, hogy olyan környezetet teremtsünk, amelyben a szülő bátran bízhat abban, hogy a településen olyan intézményben nőhet fel a gyermek, ahol megfelelőek a körülmények.
2 éve
Lesenceistvánd - A hegyi utak elkészültével talán a borászkodáshoz is nagyobb kedvük lesz a helybelieknek.

Legolvasottabb

1
Szüreti mulatság a Csobánc lábánál
2
Tatabányát vert a tartalékos a Füred!
3
Felolvasóest és rablótörténet is várja a Mesefesztivál látogatóit
4
Rátolatott egy busz egy családra Tihanyban – ketten súlyosan megsérültek
5
Csúsznak az utak: újabb baleset történt a 82-es úton!
alacsony a kerítés
Simán megdönthetné a helyből magasugrás rekordját ez a marha (videó)
legyen tánc / 12 perce
Reptéren ragadt estére – videóklipet készített mérgelődés helyett
Követendő példa.
Gyász
/"Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig mellettünk álltál, Te, aki sosem kértél, csak adtál, Örökre elmentél, szereteted szívünkben örökké él..."/ Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága jó édesanyánk, *FEKETE LÁSZLÓNÉ* *szül. Kovács Rozália* 84 éves korában csendesen megpihent. Utolsó útjára 2017. szeptember 28-án, csütörtökön 13 órakor kísérjük a veszprémi, Vámosi úti temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy *MOLNÁR JÁNOS* *méhész* 60 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Utolsó útjára kísérjük 2017. szeptember 28-án, csütörtökön 14 órakor a tapolcafői temetőben. A gyászoló család
/"Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig mellettünk álltál, Te, aki sosem kértél, csak adtál, Örökre elmentél, szereteted szívünkben örökké él..."/ Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették és, hogy *HORVÁTH IMRÉNÉ* *Szül. Albrecht Margit* 72 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2017. szeptember 27-én szerdán 14 órakor kezdődő gyásmise után lesz a balatonedericsi temetőben. Gyászoló család
/"Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre."/ Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy *KURUCZ GYULÁNÉ* *szül. Pápai Irén b.almádi lakos ( volt királyszentistváni )* 87 éves korában elhunyt. Temetése 2017. szeptember 28-án, csütörtökön 15 órakor lesz a királyszentistváni temetőben. Gyászoló család
/"Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni. Nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, Ha látni akartok, nézzetek az égre."/ Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy *DUKÁN LÁSZLÓ* 56 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése szeptember 29-én 15 órakor lesz a devecseri régi temetőben. Gyászoló család
Modern köntös / 31 perce
Bemutató és mexikói turné szerepel a Pécsi Balett programjában
De miért? / 35 perce
Veszprémben már ruhaszárítóval járnak vásárolni?
Bakonybél / 1 órája
Megújul a templom, a Kaszinó, a monostor előtti tér
Müller Anikó Hanga
ukrán oktatási törvény / 1 órája
Brenzovics László tiltakozik az ellene indult lejárató kampány miatt
Kiegyezés 150 / 1 órája
Kövér László: tanulni kell a kiegyezésből
alko-hol-hol-hol? / 1 órája
Miről mesél Paul Gascoigne lánya?