Életmód

2013.02.03. 16:23

Hatásos a vakcina, de még nem legális

Dr. Horváth István orvos-biológus, az MTA doktora, a New York-i Tudományos Akadémia tagja szabadalmával, az érelmeszesedés elleni vakcinával a 2005-ös genfi világkiállításon aranyérmet nyert.

Tóth B. Zsuzsa

Életmentő találmánya mégsem legális hazánkban.

Horváth István szerint a világon egyedül nálunk létezik védőoltás érelmeszesedés ellen, amivel évente 15 ezer ember életét lehetne megmenteni. Horváth professzor és munkatársai kísérleteik során nemcsak előidézni, hanem visszafejleszteni is képesek voltak az érelmeszesedést az antitestek segítségével.

Az oltóanyaggal az érszűkület és az érelmeszesedés nemcsak megelőzhető, de vissza is fejleszthető. Az első beteg, aki 14 esztendeje megkapta a vakcinát egy szívinfarktus után lábadozva, ő maga volt. Horváth professzor magán kívül soha senkinek nem adta be a vakcinát, megteszik ezt helyette azok az orvosok, akik diplomájukkal játszva úgy vélik, hogy az érelmeszesedés elleni szérum kiváló gyógyszer, tehát engedély nélkül, törvényt szegve is beadják, annak ellenére, hogy nincs törzskönyvezve. Bármennyire is hihetetlen, az elmúlt több mint tíz esztendő alatt több száz orvos több ezer hazai és külföldi, orosz, ausztrál, arab, új-zélandi, iz- raeli beteget kezelt a Horváth-féle vakcinával. A professzor szerint káros mellékhatásokról senki sem számolt be, pozitív társhatásokról annál inkább. Az elmeszesedett erek takarításán, a plakkok leoldásán túl van, akinek a 2-es típusú diabétesze múlt el, a másiknak a magas vérnyomása, a harmadiknak pedig megnövekedett a nemi aktivitása is.

Azt Horváth István is tudja, a magyar és az uniós törvények szerint ember csak törzskönyvezett, az Országos Gyógyszerészeti Intézet által engedélyezett gyógyszert kaphat. Ellenkező esetben bármikor bemehetnek a nyomozók a feltaláló lakásába, mint ahogy be is mentek. Vakcináját azonban nem minősítette gyógyszerré, mert nincs rá pénze. Az ajkai Fischli János korábbi önkormányzati képviselő, az egészségügyi bizottság egykori elnöke arról számolt be lapunknak, hogy amikor a közelmúltban három éven át volt ingyenes szív- és érrendszeri szűrés a városban, abban az időszakban közel ötödével lecsökkent a halálozási arány, minden bizonnyal a szűréseknek köszönhetően. Fischli János jelenleg is azon dolgozik, hogy a városban és környezetében élők minél egészségesebbek lehessenek. Ennek érdekében dr. Horváth István találmányát is népszerűsíti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!