Litér

2015.07.07. 18:58

Múló pillanatok nyomában - Ugray Adrián felvételeiből nyílt kiállítás a litéri magtárban

Litér - Múló pillanatok címmel Ugray Adrián fotóiból nyílt kiállítás a XV. Mogyorósi napok nyitányaként kedden a litéri magtárban.

Szabó Péter Dániel

A litéri fotográfus, aki öt évvel ezelőtt kezdett komolyabban foglalkozni a fényképészettel, 60 felvételét állította ki. Különleges hangulatú művészi képek, természetfotók és portrék egyaránt sorakoztak a falon, még Szipál Mártonról, a híres fotóművészről is készült egy felvétel, hiszen Ugray Adrián többek között nála is tanulta a fotós szakma fortélyait.

- Nagy öröm, hogy XV. jubileumi Mogyorósi napokat egy helyben élő, Litéren otthonra találó fotográfus kiállításával nyithatjuk, akinek fényképein településünk jellegzetességei is visszaköszönnek - mondta el a közel félszáz érdeklődőt vonzó megnyitón Szedlák Attila, Litér polgármestere.

Rostássy Szabó Mihály fényképész, aki maga is tanította évekkel ezelőtt a kiállítót, hosszasan méltatta a fotós pályafutása első tárlatával jelentkező Ugray Adriánt. Elmondta, jó érzéke van ahhoz, hogy elkapja a különleges pillanatokat, legyen szó portré-, természet- vagy épp sportfotókról.

Ugray Adrián a kisfiát ábrázoló fotó mellett a kiállítás megnyitóján a litéri magtárban. Egész héten látható a nívós tárlat.

Fotó: Szabó Péter Dániel

A jubileumi litéri rendezvénysorozaton egész héten színvonalas programok várják az érdeklődőket. Ott ez a "falunap", csak épp öt napon át tart.

Szerdán 20 órától Illényi Katica ad koncertet a helyi művelődési házban. Csütörtökön a közparkban 18 órától kezdődik az ünnepi műsor a helyi táncegyüttesek előadásával, majd 21 órától Herczku Ági és a Banda koncertezik .

Szedlák Attila polgármester (balra) és Rostássy Sszabó Mihály fényképész (jobbra) is méltatta a fotós pályafutása első tárlatával jelentkező Ugray Adriánt (középen)

Pénteken szintén a közparkban 19.30-tól Sub Bass Monster, 21 órától pedig a Hősök zenekar lép színpadra. Szombaton újfent a közpark a helyszín, ahol 18 órától Kertész Dóra és az All Inclusive, 21 órától pedig az Ocho Macho együttes zenél. Utána tűzijátékkal zárul a program.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!