Lóerő

2012.06.23. 18:07

Pápai siker a veszprémi autóstalálkozón

Varjas Balázs és tuningolt opelja a Tuned Soft (a gyáritól kismértékben eltérő átalakítás) kategóriában nyerte el az első helyet.

Polgár Tibor

Pedig a pápai fiatalember számára saját bevallása szerint az utolsó pillanatban vált véglegessé, hogy részt vesz a veszprémi tuningtalálkozón.

– Az autómon az utóbbi időben történt pár átalakítás: a hátsó ajtót piros karbonnal, míg a kocsi elejét az embléma körül, a hátsó ablaktörlőt, valamint az utasteret feketével borítottam be. Az autóstalálkozó helyszínén kisebb eső volt a délelőtt folyamán, ez valószínűleg nagyban hozzájárult ahhoz, hogy sajnos a kiállítók és a nézelődők is nagyon kevesen voltak. De, aki kitartó volt, az élményekben gazdag rendezvényen vehetett részt – fogalmazott Varjas Balázs.

Hozzáfűzte, a veszprémi tuningtalálkozó kitűnt a többi közül, ugyanis az autó-szépségversenyen a megszokottól eltérő kategóriákban lehetett nevezni.

– Az elmaradhatatlan kísérőprogramok között volt erotikus autómosás, hangnyomásmérés, üdítő- és sörivó verseny. A sörivó versenyen egyik barátom, Kovács Ádám második helyezett lett. Ő korábban már győzedelmeskedett hasonló megmérettetésen. Nem zavarta, hogy ezúttal csak ezüstérmet szerzett, mint mondta: nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos! – elevenítette fel mosolyogva a történeteket a lelkes tuningos.

Megtudtam tőle, hogy az autó-szépségverseny folyamán a tulajdonosoknak egyenként be kellett mutatniuk a közönségnek, valamint a zsűrinek a járgányukat és az azon elvégzett átalakításokat. A zsűri tagjai pontoztak, értékeltek, majd hosszas tanakodás után megkezdődött a várva várt eredményhirdetés. Varjas Balázs végül megnyerte a Tuned Soft kategóriát, és természetesen nagyon boldog volt, amikor átvette a serleget. Elmondása szerinte egy ilyen díj elnyerése ösztönzőleg hat számára az újabb és újabb alakítgatások megvalósítására.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!