Lóerő

2016.08.04. 14:50

Klausz Kristóf kategóriája élén zárta a székesfehérvári futamot

Pápa - Klausz Kristóf legutóbb a Székesfehérvár-ralin bizonyította tehetségét, ahonnan egy kategóriagyőzelemmel, illetve egy második hellyel térhetett haza.

Heffler Péter

Nem rég még Európa-bajnoki futamon szerepelt a pápai pilóta Észtországban, a hétvégén pedig már a Székesfehérvár-rali várt rá a Peugeot 208 R2 volánja mögött.

- Hogyan értékeled a Székesfehérvár-ralit?

- Úgy gondolom, hogy nagyon jól sikerült a verseny, hiszen megnyertük a kategóriánkat, illetve a 2WD-ben is jól teljesítve, végül másodikként értünk célba. Utóbbiban is jó lett volna nyerni, de itt egy jóval erősebb autóval szemben maradtunk alul. Külön öröm viszont, hogy voltak gyorsasági szakaszok, ahol meg tudtuk előzni.

A pápai pilóta, Klausz Kristóf Észtországban és a Székesfehérvár-ralin is szép eredményeket ért el a Peugeot 208 R2 volánja mögött Fotó: Kacsándi Norbert

- Hogy álltok a szezonban?

- A 2WD mezőnyét vezetjük, valamint a kategóriánkban is az élen állunk. A célunk az idei évben az, hogy ezeket a pozíciókat a szezon hátralévő részében már megtartsuk.

- Milyen új tapasztalatokkal gazdagodtál az Európa-bajnokág futamai során?

- Rendkívül hasznosak ezek a versenyek, mivel jóval hosszabbak a magyar futamoknál, és ezáltal segítik növelni az állóképességemet. Egyébként pont a székesfehérvári versenyen mutatkozott ez meg, ami kicsit hasonlított a kontinensbajnokságra, hiszen egy nap elég sok kilométert kellett megtenni, már-már annyit, mint amennyit például Észtországban is kellett autózni. Számomra is észrevehető volt, hogy jól bírom ezt a fajta megterhelést, nem éreztem magamat fáradtnak még a verseny végén se.

- Mi a következő futam a naptáradban?

- Legközelebb a Baranya-kupán indulunk Pécsen, majd augusztus végén Csehországban is rajthoz állunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!