Munkagépek a közlekedésben

2019.08.28. 07:00

Esőben veszélyt jelenthet az útra felhordott termőföld

Számítani lehet arra, hogy a nyári aratáskor az utakon lassú, túlzottan nagy, speciális mezőgazdasági járművekkel találkozunk – közölte Aradi Virág megyei rendőrségi sajtószóvivő.

Kovács Erika

Forrás: Shutterstock

Ezek a járművek gyakran a közutakat is igénybe veszik, főleg a vidéki, kisebb falvak közötti alsóbbrendű utakat. A szóvivő kiemelte, akkor hajthatnak fel a közútra, ha a jelzőtábla nem tiltja, vagy ha tiltja, de a mezőgazdasági területet másként nem lehet megközelíteni. A jogszabály szerint ezek a gépek a tilalom ellenére behajthatnak, ha a munkához vezető út más megközelítéssel legalább 50 százalékkal hosszabb, illetve ha a behajtás a személy- és vagyonbiztonságot nem veszélyezteti, valamint a forgalmat nem akadályozza.

Ha a főútvonal elkerülhetetlen a munkaterülethez, akkor azon a mezőgazdasági járműveknek óvatosan kell közlekedniük. A KRESZ arról is rendelkezik, hogy a föld­útról a szilárd burkolatú útra való ráhajtás előtt a járműről a sarat el kell távolítani. Ha nem takarítják le, veszélyes lehet: például ha az úton egy sofőr hirtelen akarja kikerülni a sarat, vagy ráhajt, így lesodródhat az útról. Ha esik az eső, a sáros aszfalt csúszik, ami szintén balesetveszélyes. A jogszabály előírja, a járművön működnie kell helyzetjelzőnek, tompított és országúti fényszórónak, féklámpának és irányjelzőnek. Ha a vonógép lámpáit a vontatmány eltakarja, a jármű kivilágításáról a sofőrnek gondoskodnia kell.

A világítóberendezések működése, tisztán tartása szin­tén a járművezető felelős­sége, ezeket elindulás előtt ellenőrizni kell. Aradi Virág kiemelte, a közlekedők számítsanak arra, hogy a lassabban haladó mezőgazdasági gépek mögött feltorlódhat a forgalom. – Ha ilyen járművel találkoznak, azt a sofőrök lassan és fokozott figyelemmel közelítsék meg. Csak akkor kezdjék meg az előzést, ha jól belátható a távolság a manőver befejezéséhez. A mezőgazdasági járművek előzésénél a biztonságért nagyobb oldaltávolságot célszerű tartani, fogalmazott a szóvivő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!