Verseny

2023.03.02. 11:30

Tapolcai autós szlalomosok az ország élvonalában

A hazai autós szlalom legjobbjai egy városban élnek és még egy helyen is dolgoznak. Munkájuk és hobbijuk is az autóhoz kapcsolódik.

Szijártó János

Szollár Norbert, Lovász Kornél és Lovász Róbert évről évre jobb eredményeket ér el, nevüket jól ismerik s jegyzik a sportágban Fotó: Szijártó János

Lovász Róbert és fia, Kornél, illetve a régi munkatárs, Szollár Norbert, akár egy team tagjai, segítik egymást, ám a pályán önállóan, bizonyos szempontból egymás ellen is versenyeznek. A hétköznapok során pedig a tapolcai szervizben dolgoznak. Az viszont tény, hogy évről évre jobb eredményeket érnek el, nevüket jól ismerik, s jegyzik a sportágban, a közelmúltban tartott díjkiosztókon mindhárman több alkalommal is dobogóra állhattak. A derbik értékelése járműkategóriánként történik, de mindig a teljes mezőny legjobbjait is díjazzák az abszolút versenyben. Így jellemzően két éremmel térhetnek haza a fiúk, ha minden jól alakul.

Lovász Róbert a téli, 2021-22-es Kakucs-kupát megnyerte, fejlesztett Suzukijával az abszolút és a kategória első helyét is elhozta. A 2022-es szezonban egyébként öt bajnokságban indult. – Az Országos Szlalombajnokságban az abszolút és a kategória második helyét szereztem meg, a Dunántúli Szlalombajnokság két első, a Pécsen rendezett bajnokság két második helyet jelentett számomra. Az Euroring Kupán megnyertem az abszolút versenyt és a kategóriát is, a Bakony Kupán ugyanilyen eredménnyel zártam. Ez összességében mintegy harminc versenyt jelentett 2022-ben – tudtuk meg Lovász Róberttől. Az idei szezonra is készül, ám ebben szeretne már egy új, erősebb motorral szerelt, ám könnyebb súlyú autóval részt venni, ami aprólékos munkával készül a szervizben.

Lovász Kornél az Országos Szlalombajnokság minden egyes fordulóján részt vett 3200 köbcentiméteres BMW-jével. – Itt abszolútban harmadik helyet értem el, kategóriában pedig első lettem. Az Euroringen szintén egész évben versenyeztem, ahol sikerült egy kategóriaelső és egy abszolút második helyet begyűjtenem. Az idei év kapcsán még nincs véglegesen kialakult elképzelésem, de figyelem a versenynaptárak alakulását – válaszolta kérdésünkre.

Szollár Norbert három bajnokságban indult, a Dunántúli Szlalomkupában, a pécsi versenysorozatban és a Bakony Kupán állt több alkalommal is a startvonalra. – A Dunántúli Szlalomkupában kategóriagyőztes lettem, s ehhez párosult egy abszolút második hely. Pécsen immár a negyedik egymást követő évben nyertem meg a kategóriát és az abszolút versenyt is. Itt tavalytól egy új kategóriát is indítottak, ez az abszolút proto, ahova a gyorsasági motorral beépített autók tartoznak. Itt egy bronzérmet szereztem. A Bakony Kupa ezúttal nem sikerült olyan jól, ott egy kategóriaezüst és egy abszolút negyedik hely jött össze – mondta Szollár Norbert, aki átalakított Suzukijával a tuning kategóriában versenyez, és természetesen az idén szeretne részt venni a megmérettetéseken. 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!