Lóerő

2023.04.03. 13:14

Ranga Péter nyerte a Székesfehérvár Rallye-t

Az Iszkaszentgyörgyön harmadik időt autózó Ranga Péter nyerte abszolútban a Székesfehérvár Rallye-t.

NApló

Fotó: Pesthy Márton

Az utolsó gyorsaságin is majdnem Bútor Róbert volt a leggyorsabb, ahogy szinte egész hétvégén, de ezúttal megelőzte a szuperralizó Klausz, és persze van még egy de... „Most leadjuk a menetlevelet, ahogy szoktuk, de nagyon élveztük a hétvégét!” – mondta a verseny hivatalos honlapjának az iszkai célban sportszerűen és érthetően boldogan Bútor Róbert. Ez pedig azt jelenti, hogy Ranga Péter nyerte abszolútban a Székesfehérvár Rallye-t.

„Öregek vagyunk, a kocsi is az, de úgy tűnik, megnyertük a versenyt, nagyon boldogok vagyunk!” – mondta Ranga az iszkai célban.

László Martinék bal első defekttel jöttek jó négy-öt kilométert, így sokat bennhagytak, így abszolútban a harmadikról az ötödik helyre estek vissza (Bútorék miatt ez ugye negyedik helyet jelent majd a végelszámolásnál). Klausz és Bútor mögött Vincze Ferenc teljesítette a leggyorsabban az utolsó gyorsaságit, ezzel pedig feljött abszolútban Ranga mögé. Velenczei lett az ötödik Iszkán, ezzel Vincze és László közé beékelődve várhatta a Mol Aréna Sóstó előtt felállított céldobogót. Turánék a hatodik helyen zárták az utolsót, ez pedig majd abszolútban is ezt pozíciót jelenti a Volkswagenes párosnak.

A bajnokság május végén a Salgó Rallyval aszfalton folytatódik. A vármegyébe nyáron tér vissza a mezőny, hiszen augusztus elején jön a Veszprém Rallye - ismét murván.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!