Lóerő

2017.04.20. 16:35

Teljes gázzal a bajnokságba! - Dunántúli Szlalomkupa

Veszprém - Devecser adott otthont nemrég a Dunántúli Szlalomkupa első fordulójának.

Napló információ

A rendezők már a hajnali órákban kint szorgoskodtak a devecseri emlékpark körülötti utcákban, hogy felépítsék a helyszínt. Kikerültek a kordonok, bóják, gumik, amik az izgalmas, közel két kilométeres pálya nyomvonalát képezték. Hét órakor kezdődött a nevezés, gépátvétel és a gyalogos pályabejárás.

Aztán felbőgtek a motorok, és az első versenyzők már repeszthettek is a jobbnál jobb időeredmények eléréséért. Voltak, akiket nem érdekelt az időeredmény, inkább csak a közönségnek, látványra autóztak, őket tapssal, szurkolással biztatták.

Nem kispályás kanyartechnika: Kovács Szilárd abszolútban odaért a BMW-vel a dobogó legfelső fokára
Fotó: Szijártó Bence, Mile András

A verseny úgy zajlott, ahogy a nagykönyvben meg van írva. A kisebb technikai problémákkal küzdők mellett csak három autónak akadtak nagyobb problémái: hol a padkával, hol az árokkal akasztották össze a bajszukat.

Öt órakor került sor a díjkiosztóra, ahol a tizenkét kategória, illetve az abszolút első három helyezettjei átvehették serlegeiket.

Az SR Sport Egyesület nemcsak a rendezésben jeleskedett, de versenyzőik is jól helytálltak. Pathy Dániel és Schmidt Gábor egy gyengécske széria Skodát terelgettek N2-es kategóriájuk negyedik-ötödik helyére. Vaczula Péter újjáépített Suzukijával az A3 kategória harmadik helyén, míg Mulicz László a széria Swifttel N1 kategória első helyezettje lett.

Az abszolút értékelésben Kovács Szilárd BMW-t terelgetve állhatott a dobogó tetejére. Míg a második Balogh Tihamér Suzuki Ninja ZX 12R-el lett, Lovász Róbert pedig szintén BMW-t vezetve állhatott az abszolút dobogó harmadik fokára.

Mulicz László adja az ívet a Swiftnek, kergeti a kategóriagyőzelmet

Kategóriánkénti dobogósok: A1. (épített 0-1100 ccm): I. Lennert József, II. Zelles Sándor, III. Ürmös Tamás. A2. (épített 1100-1500 ccm): I. Szollár Norbert, II. Mile Bence, III. Meszes András.

A3. (épített 1500 ccm felett): I. Szász Ákos, II. Jantó Attila, III. Vaczula Péter.

Gokart. I. Kiss Balázs, II. Kaufmann Dávid, III. Mészáros Attila.

H1. (hátsókerék 0-1600 ccm): I. Wessely Emil, II. Vida Attila, III. Bóka Dávid. H2. (hátsó kerék, 1600 ccm felett): I. Lovász Róbert, II. Ungvári Péter, III. Bakonyi Dániel. Junior. I. Ifj Jantó Attila, II. Tóth Gergő Soma, III. Temesvári Martin. Női. I. Németh Klaudia, II. Jantó Dorina, III. Osváth Zsófia.

N1. (széria 0-1100 ccm): I. Mulicz László, II. Molnár Attila, III. Nagy György.

N2. (széria 1100-1500 ccm): I. Szakonyi Gábor, II. Németh Imre, III. Ihász-Kovács Tamás. N3. (széria 1500 ccm felett): I. Dombi Péter, II. Ábrahám Szilárd, III. Horváth Tamás. Proto. I. Kovács Szilárd, II. Balogh Tihamér, III. Szalai Gergő.

A Dunántúli Szlalomkupa további időpontjai és helyszínei: Nagykanizsa, május 1.; Bakonyszentlászló, június 4.; Devecser, június 17.; Győr, augusztus 13.; Pécs, augusztus 19.; Kisbér, szeptember 2.; Ács, szeptember 17.; Bakonyszentlászló, október 22.

A DSZK pontgyűjtő bajnokságába idáig harmincketten neveztek az első versenyen, de a 4. futam végéig még bárki jelentkezhet.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!