Lóerő

2019.12.01. 07:00

Igazi különlegességek, autóritkaságok vonultak fel a zalaegerszegi veterán járművek találkozóján

Hobbi és munka egyesült Kemény Attila szenvedélyében, a 42 éves, autószerelő szakmájú férfi népes „istállót” tudhat magáénak.

Napló

A veterán járművek legutóbbi zalai találkozójára elhozott 46 éves Matra 530 LX mellett 1964-es Austin Mini, 1981-es Matra Rancho, 1957-ben gyártott Panhard Dyna Z, valamint 1965-ből való Mercedes W 110 szerepel a pomázi férfi gyűjteményében.

– Az 1973-ban gyártott Matra kupé 1980-ban került az országba – árulta el a Duna-kanyar Oldtimer Egyesületben is ténykedő szakember. – Olasz tulajdonosa ezzel érkezett magyarországi nyaralására, de karambolozott, a jármű rettenetesen összetört, és jobbnak látta itt hagyni. Aztán kézről kézre járt a Matra, nagyon sok gazdája volt 2000-ig, amikor megvettem üzemképtelen állapotban, mondhatni kosárban. Az összes műanyag panel törött volt, a kisebbek hiányoztak. A kocsit nem az eredeti motor hajtotta, csak hasonló. A díszlécek, lökhárítók, kapcsolók, feliratok szinte az utolsó darabig hiányoztak, tönkrementek, elporladtak. A futómű szétesett, a belső tönkrement, rozsda ette az egész acélvázat. Sok munkával négy év alatt sikerült helyreállítani – foglalta össze.

Romjaiból keltette életre Kemény Attila a Matra530 LX-et. Sportos belső, az országúti modellek között az elsők egyikeként épült középmotorral, emiatt elöl és hátul is van némi csomagtér

Az eredmény magáért beszél, a színvonalát az oldtimer minősítés is tanúsítja. Régen az ilyen autókat illették csajozós jelzővel, ami nem tűnik túlzásnak manapság sem. Megjelenésekor nem csak élénksárga színe vonzza a tekintetet. Avatatlan szemnek is feltűnnek különlegességei: elöl láthatatlanok a reflektorok, ezek a bekapcsolásukkor fordulnak ki a karosszériából. Egy időben számos modell alkalmazta, aztán kikopott a divatból, nem utolsósorban a bonyolultsága, no meg amiatt, hogy sok országban kötelezővé vált a menet közbeni tompított fényszóró, ily módon az áramvonalasságot javító, karosszériába simuló szerkezetek kora lejárt.

A Mecanique-Aviation- TRAction, azaz a Matra francia cég, amely autókat, kerékpárokat, repülőgépeket és fegyvereket gyártott. Ez 1965-en vásárolta meg az Automobiles Renée Bonnet sportkocsikészítő vállalkozást, innen kezdődött az M530 története. A modell tervei Philippe Guédon nevéhez fűződnek. Az első 530-at – Matra Sports M530A jelzéssel – 1967. március 7-én mutatták be a nagyközönségnek a genfi autókiállításon, majd három évvel később az LX-et. A 2+2 személyes, azaz két felnőtt és két gyermek, de inkább egy-két csomag szállítására alkalmas, levehető, úgynevezett targatetejű utasteret az önhordó acélalvázra épített üvegszálas műanyag karosszériában alakították ki. A 930 kilogramm önsúlyú járművet a hátsó tengely elé, tehát középre beépített 1700 köbcentis OHV vezérlésű, V4-es Ford motor hajtja, az első változatban 70, később 75 ló erejével.

A Matrában a Taunus TS sportosabb, 1,7 literes motorját használták, de átalakították: más a kuplungházhoz való csatlakozás, meg a Taunusétól teljesen eltérő hűtés miatt a vezérműfedél is. A Matra cég ebből a típusból több variációt is kínált, készült V6-os motorral, és a modell felbukkant a raliversenyeken is. Gyártották egyszerűbb, „gazdaságos” változatban is, az volt a Matra Simca 530SX, amit 1971 októberében mutatták be. Az SX-nek nincs felső targatetője, és a felbukkanó fényszórók helyett négy rögzített reflektort kapott. Az elérhető szín csak a narancssárga és a fehér volt, és az SX-et fekete lökhárítókkal kínálták az LX króm lökhárítói helyett. A Matra az M 530-as három változatból 1973-ig összesen 9609 darabot gyártott, ezzel befejeződött a modell pályafutása.

Az 1960-as évek közepén a Matra sikereket ért el a Formula–3-ban és a Formula–2-ben az MS5 autóval. Jacky Ickx 1967-ben a német nagydíjon a harmadik leggyorsabb lett az időmérő edzésen, amelyen Formula–1-es autók is részt vettek, és az 1600 köbcentis F2-es Matra MS5-tel több 3000 köbcentis F1-es autót is megelőzött. A cég sikeres volt a sportautóversenyeken is: 1972 és 1974 között három Le Mans-i 24 órás viadalt nyertek a Matra 670-essel, míg a Sport-autó világbajnokságban 1973-ban és 1974-ben győztek.

Kemény Attila arról is beszélt, hogy a Matra másik modelljével, a Ranchóval egyik útjukon a gyár franciaországi múzeumát is felkeresték, de különösebb érdeklődést nem váltott ki a személyzetből a megjelenésük. Azt azért megengedték, hogy autójukkal együtt fényképezkedjenek az intézmény előtt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!