előkerültek a kétkerekűk

2018.05.05. 07:00

Indulás előtt: a motort és magunkat is készítsük fel!

Már rég lemosta a téli murvát az utakról az első tavaszi eső, így minden készen áll arra, hogy induljunk a kétkerekűvel!

Kovács Erika

Markó István: Nekünk, motorosoknak kell körültekintőbbnek lenni az utakon, hiszen nagyobb a kockázatunk!

Azt mindig tartsuk szem előtt, hogy a biztonság mindennél fontosabb, ezért indulás előtt ellenőrizzük a vasat, vagy vigyük szervizbe, és nem árt az sem, ha kellően fitten ülünk nyeregbe!

Ezt tanácsolta többek között Markó István, az egyik veszprémi motoros szerviz tulajdonosa. Mint mondta, az első feladat, amennyiben erről korábban gondoskodtunk, a feltöltött akkumulátor visszaszerelése, majd ellenőrizzük az abroncsok állapotát és nyomását, pumpáljuk fel a fékeket, ellenőrizzük a fékfolyadék szinteket. Ha a megszokottól eltérő a fékek működtetésekor a kar /pedál ellenállása, túl keménynek, vagy ellenkezőleg, puhának érezzük, keressünk fel egy szakembert! Kétévente célszerű a fékfolyadékot cserélni, vízmegkötő tulajdonsága miatt. A szakember javasolta továbbá, mozgassuk át a kormányt, ezzel a kormánycsapágyak állapotát ellenőrizhetjük, behúzott fékkel lökdössük meg a motort, löttyenést, koppanást, holtjátékot nem tapasztalhatunk. Célszerű a teleszkópok csúszószárát megtisztítani mielőtt „talpra” tesszük a motort, majd párszor rugóztassuk meg azokat.

Markó István: Nekünk, motorosoknak kell körültekintőbbnek lenni az utakon, hiszen nagyobb a kockázatunk!

Lánc meghajtású gépeknél, ha leápoltuk a láncot leálláskor, így azzal teendőnk nincs, ha mégsem, akkor tegyük meg ezt.

-Az olajcserével kapcsolatban szakmai körökben is vita van arról, hogy téli leállás előtt, vagy utána, tavasszal kell-e olajat cserélni? Ha előtte cserélünk, akkor kikerül a blokkból az enyhén savas, fáradt olaj, így kémiai korróziót nem okoz a blokk belsejében, de a másik vélemény szerint a hőingadozás következtében kondenzvíz kerülhet a lecserélt olajba, szögezte le Markó István. Hozzátette, normál tárolóhelyen, ahol minimális a hőingadozás és a hőmérséklet nem esik nulla fok alá, leállításkor végezzük el az olajcserét. Ha nem ilyen a garázsunk, akkor tavasszal, szezonkezdet előtt tegyük ezt meg. Folyadékhűtéses motoroknál ellenőrizzük a hűtőfolyadék szintjét is, ugyanis a hűtőfolyadék korrózió gátló szerepet is betölt, és célszerű négyévente kicserélni.

Karburátoros motoroknál az első indítás előtt tegyük a benzincsapot PRI-átfolyó állásba, hogy feltöltsük az úszóházakat. Előfordulhat, hogy karburátoros motorunk fullad, nem pörög fel, leáll. Ennek az egyik oka lehet az elpárolgó benzin után maradó üledék, ami lerakódik a fúvókákban és az átvezető furatokban. Ez néha csak hosszú idő alatt, vagy egyáltalán nem tisztul ki. Ilyenkor a karburátorok megbontására, tisztítására van szükség. A befecskendezős motoroknál adjuk rá párszor a gyújtást, hogy a nyomás felépüljön, majd indíthatunk. Indulást követően ne emeljünk a fordulatszámot, várjunk pár másodpercet, hogy az olajnyomás a teljes olajkörben felépüljön. Végül ellenőrizzük a világítást!

-A motorhoz hasonlóan magunkat is fel kell készítenünk a szezonra, a motormentes hónapok alatt eltompult reflexeink miatt fokozottan figyeljünk az utakon! Nem árt az sem, ha fitten, megfelelő fizikai állapotban ülünk rá a vasra tavasszal. Az első utunk lehetőleg egy tanpályára vezessen, vegyünk részt vezetéstechnikai tréningen, hogy az ősszel hátrahagyott mozdulatokat ismét begyakoroljuk. A legelső útra is csak a megfelelő, biztonságot adó motoros öltözetben induljunk el. Tavasszal, nyár elején, amikor csatlakozunk a forgalomhoz, számítsunk arra, hogy a többi jármű elszokott tőlünk, motorosoktól. Ezért nekünk kell körültekintőbbnek lenni, hiszen nagyobb a kockázatunk. Figyeljünk a még néhol megmaradt téli útszóró anyagra, hideg aszfaltra. Nem szerencsés a szezonkezdet, ha rögtön az első úton „lapra” tesszük motorunkat. Széles utat! –sorolta a jó tanácsokat, és utalt a motorosokat érintő legfontosabb útravalóra Markó István.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!