koraszülött alapítványnak segítenek

2019.05.02. 17:30

Jótékonykodással kötötték össze az Alfa Romeók seregszemléjét Pápán

Közel 260 ezer forint adomány gyűlt össze a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház Bébi Koraszülött Mentő Alapítványa javára a II. Pápai Alfás Találkozón, amely nagy sikert aratott.

Polgár Tibor

A Pápai Alfások Baráti Köre idén az egykori Vasas-sportpályára várta az Alfa Romeo autók kedvelőit, hogy változatos programokkal ünnepeljék meg az emblematikus olasz járgányokat.

A találkozót Unger Tamás, Pápa alpolgármestere nyitotta meg, aki elmondta, a feleségének is Alfa Romeója van, és a megjelenése, a kinézete, a belső kialakítása miatt a családjukban ez a kedvenc kocsi. Az alpolgármester hozzáfűzte, ehhez a márkához különleges életérzés párosul, majd megemlítette, a városvezetés szívesen támogatta a családi napnak is beillő rendezvényt.

Cseke László főszervező, a Pápai Alfások Baráti Körének elnöke hangsúlyozta, rögtön a tavalyi találkozó után eldöntötték, hogy a nagy sikerre való tekintettel 2019-ben is megszervezik az eseményt.

 

– Új helyszínen, több kiállítóval és gazdagabb programkínálattal készültünk. Ezúttal a Bébi Koraszülött Mentő Alapítvány javára gyűjtöttünk, és a találkozó belépőinek jelentős részét hozzátettük az adomány összegéhez. Személyesen is érintett vagyok, ugyanis tavaly április 9-én koraszülöttként jött a világra két unokám, Bianka és Zalán.

Az egyesületünk támogatta a felvetésemet, hogy a pápai találkozón befolyt adományokkal a koraszülött alapítványt támogassuk. Most is több pápai és környékbeli cég, vállalkozás állt az összejövetel mellé, ami így lehetett minden szempontból sikeres – fogalmazott Cseke László. A büszke nagypapától megtudtuk, az ikrek jó egészségnek örvendenek, és az autóstalálkozóra is kilátogattak. A remek hangulatú rendezvényen fellépett a Mega­fon Zenei Egyesület, a The Flashback zenekar, a Rocklife Cover Band, a Starlight Dance SE, valamint Horváthné Hollenczer Anita énekes.

Tartottak autós ügyességi megmérettetést, felnikitartó versenyt, volt rendőrségi KRESZ-teszt, tombolasorsolás, csillámtetoválás, illetve ezúttal is megválasztották a találkozó legszebb Alfa Romeóját. A kiállítók között voltak fóliázással, autószőnyegekkel, kenőolajokkal, felépítményekkel foglalkozó cégek, továbbá az Alfa Romeo magyarországi forgalmazója.

A főszervező tájékoztatása szerint a rendezvényre több mint 120, nagy becsben tartott Alfa Romeót hoztak el gazdáik, és csaknem 400 érdeklődő fordult meg a találkozón, melyre távolabbról is érkeztek résztvevők. Az eseményhez kapcsolódó gyűjtés pontosan 259 ezer forintot eredményezett a veszprémi alapítványnak. Emellett a házigazda baráti kör felajánlott száz textilpelenkát, valamint mások is adományoztak babaruhákat, pelenkákat az alapítványnak. Cseke László kiemelte, jövőre is szeretnék megtartani az alfás találkozót.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!