Autós kaland egzotikus tájakon

2020.01.30. 11:00

Két tapolcai házaspár is indul a Budapest-Bamako-ralin

A Budapest–­Bamakón a túra és a 4×4 kaland kategóriákban nem hirdetnek versenyt, az ott indulók így is napi harcot folytatnak majd a túlélésért. Ellenfeleik a közel 9000 kilométeres távolság és a rendelkezésre álló két hét. Ezalatt kell a kiszámíthatatlan veszélyeket és akadályokat leküzdenie a 300 járműnek és az indulóknak, akik között két tapolcai házaspár is lesz.

Molnár Sándor

Jobbra Vetsey László és Mohos Imre a Toyota Land Cruiserrel

Forrás: tapolcaimedia

A Budapest–Bamakót 2016 óta kétévente rendezik meg. 2020-ban minden eddiginél messzebbre viszi el a futam a résztvevőket, egészen Nyugat-Afrika szívéig. A Budapestről induló különleges futam Európán, Marokkón, Mauritánián, Szenegálon át – Guineát is érintve – Sierra Leonéban fejeződik be. A verseny mellett megrendezett túrának – amely a kihívások mellett a jótékonykodásról, a közösségről és az új barátokról is szól – két tapolcai házaspár is nekivág.

A rengeteg támogatónak köszönhetően az autó egyedi megjelenésű lett Fotó: tapolcaimedia

Mohos-Bárány Nóra és férje, Mohos Imre, illetve egy baráti házaspár – Vetsey Anita és László – szeretné testközelből megismerni az igazi Afrikát. A lányok ötlete volt egy évvel ezelőtt, hogy vágjanak bele a nagy kalandba. A szervezők a jelentkezésük után néhány nappal már le is zárták a nevezők listáját, és a négy kalandor ekkor fogta fel igazán, hogy mire is vállalkozott. Az első egy hónap volt rázós, akadtak bőven hullámvölgyek. Felmerült az is, hogy egyáltalán jó döntést hoztak-e, de aztán a megfelelő autó beszerzése és felkészítése elterelte a gondolataikat az aggodalmakról. Mostanság pedig a sok támogatónak is köszönhetően már maximálisan felpörögtek, belelkesedtek.

– Ez az utolsó három-négy hét a legjobb. Már most magas az adrenalin, és csak arra vágyunk, hogy elinduljunk – meséli Vetsey László.

Mohos Imrétől megtudom, hogy kifejezetten a Bamako miatt vásároltak egy terepjárót. Fontos szempont volt, hogy strapabíró és kényelmes is legyen, hiszen 17 napig zötykölődnek majd négyen benne, és a csomagoknak is el kell férniük valahogy. A választás végül egy 2001-es Toyota Land Cruiserre esett, amely a vásárlás után még teljes revízióra szorult, hiszen Bamako-kompatibilissé kellett tenni. Szerencsére Tapolcán sokan melléjük álltak, és segítettek a karosszéria, a váz, a motor átalakításában. Az autó felkészítésében három szerviz is részt vett, és sokszor éjfélig szerelték, javítgatták az autót. Emellett közel 50 támogató is az ügy mellé állt. Még egy Facebook-csoportot is létrehoztak, amellyel közel 8000 embert elértek és már 500 követőjük is van, amire abszolút nem számítottak. A város is bekapcsolódott támogatóként, és az autót kiállították a Fő térre, hogy az érdeklődők megnézhessék, lefényképezhessék a felmatricázott autót.

A január 31-én induló kaland során mind a négyen vezetik majd a járgányt, és számítanak a helyi önkéntesek segítségére is, akik az elmondások alapján „minden bokorban” ott lesznek majd szerszámokkal felszerelkezve. A két házaspár – amatőrök lévén – a technikai problémákra nem tudott felkészülni, viszont bíznak a szerencsefaktorban, és azt tervezik, hogy két-hármas bolyban haladnak majd, hogy ha szükséges, tudjanak egymásnak segíteni. Kiderült az is, hogy az út során egy 70 oldalas itiner segíti a résztvevőket, amelyben minden fontos tudnivalót leírtak a szervezők: például, hogy hol tankoljanak és álljanak meg vásárolni, hol ne menjenek le az útról, mert esetleg a háborús övezetben aknák is lehetnek. Megtudtam azt is, hogy a Budapest–Bamakón a jótékonyságra is nagy hangsúlyt fektetnek. – Rengeteg olyan dolgot viszünk, amit adományként adunk majd át. Füzeteket, tollakat, csokit és sok apróságot. A románok például felajánlottak ötezer iskolatáskát, és egy egész kamionnyi adomány is halad majd a résztvevőkkel. A szervezők minden alkalommal támogatnak egy nemes ügyet Afrikában. Idén 20 ezer dollár értékben víztisztító rendszert telepítenek majd – mesélik a fiúk.

Vetsey László és Mohos Imre a Toyota Land Cruiserrel Fotó: tapolcaimedia

Az élményeket viszont maguknak kell ­megtalálniuk a tapolcai kalandoroknak, akiknek azt tanácsolták, hogy éljenek meg minden pillanatot, és ha szimpatikus egy település, akkor töltsenek el ott egy napot. A Bamako sokkal több, mint egy afrikai nyaralás vagy kirándulás. Teljesen más szemszögből láthatják azt, hogy hogyan élnek nehéz körülmények között, de mégis boldogan a helyiek. Ezt szeretnék átérezni és megtapasztalni a 116-os rajtszámmal induló csapat tagjai. A nagy utazás 17 napig tart, és a célban még a tapolcai különítmény is eltölt majd két napot.

– Én akkor lennék elégedett, ha teljesítenénk a 9000 kilométert, amit még fel sem tudtunk fogni, hogy mit is jelent ez majd naponta. Az elsődleges cél az, hogy teljesítsük a túrát, az pedig rajtunk múlik, hogy milyen élményeket szerzünk – vélekedik Imre, aki legalább ilyen fontosnak tartja, hogy örömet vagy legalább néhány boldog órát szerezzenek a nehéz körülmények között élő afrikai embereknek. Laci hozzáteszi még, hogy az útnak lesz olyan része is, ahol fegyveresek őrzik majd őket, tehát megjelenik a félelem is. Személy szerint szeretne eljutni Sierra Leonéba, és utána épségben visszajönni a gyermekeihez. Ha ezt még élményekkel is megfűszerezik, az már csak hab az afrikai tortán. A csapat január 31-én 10 óra 10-kor indul a nagy kalandra Tapolcáról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!