veszprém

2018.04.14. 10:00

Kissrác nagy gázzal a felnőttek között

Háromévesen már 50 köbcentis gokartot vezetett. Hatévesen erősebb gépet, egy 10 lóerős, 80 köbcentis gokartot kapott, amelyet egy évig hajtott.

Molnár Sándor

Osváth Balázs Ladája némi átalakítással megfelel fiának, Máténak is Fotó: Szíjártó Imre

Ezek után döntött úgy, hogy 2018-ban már autóval szeretne menni.

Osváth Balázs Ladája némi átalakítással megfelel fiának, Máténak is Fotó: Szíjártó Imre

A hétéves Osváth Máté négy év gokartozás után tette próbára vezetési tudását a hét-végi Locargo-kupa országos szlalomversenyen az aréna parkolójában. Már nem volt számára kihívás, hogy csak köröket megy a pályán a gokarttal, és hiányoztak neki az ellenfelek is. Az, hogy milyen autóba üljön, nem volt kérdés, hiszen az 1999 óta ralizó apuka, Osváth Balázs Ladája kiválóan megfelelt erre a célra. A felnőtt versenyzők már jól ismerték a 138 centiméter magas fiatalembert. Nagy örömmel és izgalommal fogadták most, hogy átült a gokartból a Lada kormánya mögé. Az édesapa elmondása szerint – bár az idei még csak tanulóév – az első verseny jól sikerült Máté számára. A rengeteg bója közül egyet sem döntött fel az 1300 méter hosszú pályán. Pedig a versenykuplung és a váltó kezelése még egy felnőttnek sem egyszerű. Mivel még ilyen aprócska, a pedálokat meghosszabbították és levehetőek, hogy apa és fia is használhassa az autót. Máté miatt az ülés magasítását is megoldották vastag szivaccsal. A hétvégi versenyen a nézők végigtapsolták a futamát, amint meghallották, hogy egy hét-éves rajtol a pályán, a célban pedig tapsvihar fogadta a junior pilótát.

Idén 10-12 szlalomverseny lesz, melyek közül néhányon előírás a minimum 17 éves életkor, ezeket Máténak ki kell hagynia. Viszont a többin rajthoz áll majd. A hétvégén már Ácson versenyez, utána pedig Devecserben találkozhatnak vele a szlalomversenyek kedvelői.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!