Lóerő

2010.10.14. 15:08

Közeledik a hideg

Tapolca - Egy teljes, mondhatni fullos téli karosszéria-felkészítés, 4050 ezer forintba is kerülhet, azonban ennek elmaradása adott esetben akár 2300 ezer forintos kárt is jelenthet az autótulajdonosnak. Érdemes tehát kissé tüzetesebben ránézni a gépkocsi karosszériájára az őszi időszakban.

Szijártó János

A mai korszerű autóknál már nem igazán jellemző az alvázvédelem azon formája, amikor jó vastagon bekenték víztaszító anyaggal az alsó, útközeli felületet. Ma pontosabb inkább üregvédelemről beszélni, mondta Lovász Róbert. A tapolcai szerviztulajdonos szerint ugyanis a mai gépjárművek esetében nem teljesen azok a veszélyek, mint a régieknél, legalábbis a rozsdásodás vonatkozásában. 

- Először is azokat a kis üregeket kell lekezelni, amelyekben téli időszakban megállhat a víz vagy a só. Ugyan nálunk nem sóznak olyan mennyiségben, mint például a szomszédos Auszriában, de az óvatosság nem árt ebből a szempontból sem. Hiszen a só alattomos, akkor is "dolgozik", amikor már megszáradt. Az üregvédelem mellett a karoszérialemek szakszerű vaxolása is fontos lehet, mivel ezáltal sokkal ellenállóbb lesz a külső felület a tél viszontagságaival szemben.

Nagyon lényeges az úgynevezett gumikéderek, az ajtók melletti gumiszigetelések szintetikus anyaggal való lekezelése, hiszen a mínuszokban könnyen odafagyhat a fémhez, és egy ajtónyitásnál letépődik az egész. Mindjárt több tízezer forintos a kár - fogalmazott a szerviz vezetője.
 
Lovász Róbert azt is megjegyezte, hogy a szélvédő védelméről sem árt gondoskodni, mert nincs annál rosz- szabb és veszélyesebb, ha mondjuk nem látunk vezetés közben.

- Belül egy tartós párásodásgátlóval kell lekezelni az üvegfelületet, kívül pedig vízlepergetővel. Ezekből van olyan, ami több hétig is jó, tehát nem kell naponta kenegetni a szélvédőt. De ennél a pontnál jegyzem meg, mindenképpen ellenőrizzük az ablaktörlőket, a fagyállószinteket és azok koncentrációját, illetve a pollen- és levegőszűrők tisztaságát! Most mindez egyszerűbb feladat, mint egy komolyabb kár helyrehozása.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!