Lóerő

2010.10.14. 15:05

Közlekedés húsz év múlva

Siófok - A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kezdeményezésére idén először rendezik meg a Nemzeti közlekedési napokat. A Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ rendezvényén a közlekedés kiemelt súlyú szakpolitikai és szakmai vezetői, szakértői vitatják meg és formálják a hazai közlekedés következő húsz évét.

Tremmer Tamás

Összközlekedési szemlélettel összeállított szakmai programmal várja a közlekedési ágak mindegyikének szakértőit a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ (KKK) szervezésében, november 9-11-ig, Siófokon megrendezendő Nemzeti közlekedési napok.

A közlekedési konferenciák szervezőjeként a KKK a jövőben is kiemelt hangsúlyt helyez arra, hogy Nemzeti Fejlesztési Minisztérium háttérintézményei és a felügyelete alá tartozó közlekedési szervezetek mindegyike, tevékenységi körének felelős gazdájaként, egyenlő súllyal mutathassa be szakmai eredményeit.

A Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ megalakulása óta koordinálja a közlekedési terület szakmai együttműködését. Az utóbbi években, szakmai kiadványai mellett, rendezvénysorozatok szervezésével tette  ezt,  mint a Hídmérnöki konferencia, a Makadám akadémia vagy a Balatonföldváron tartott

Közlekedésfejlesztési konferencia. A  közlekedési módok és határterületek együttműködése és a részterületen elért eredmények megosztása érdekében a jövőben a szakmai konferenciákat összközlekedési szemlélettel rendezik.

A korábbinál nagyobb súllyal jelentkezik ősztől a Makadám akadémia. Továbbra is havi rendszerességgel, immár kétnapos rendezvényekkel biztosítja a legfrissebb tudományos eredmények és  aktuális szakmai ki- hívások  megismertetését.Szakmai kiadványok és rendezvények

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!