Lóerő

2010.11.18. 13:38

Ritka a teljes autófestés

Tapolca - Egy parkolásnál figyelmetlenül kinyitott ajtó, vagy egy rosszul felmért tolatás mindjárt több tízezer forintjába kerül az autótulajdonosnak. Ebből adódóan sejthető, nem túlzottan gyakori manapság az autók komplett festése, inkább a sérült elemek javítása, illetve fényezése miatt fordulnak szakemberhez az autótulajdonosok.

Szijártó János

Lovász Róbert tapolcai szervizvezető lapunk érdeklődésére elmondta, az igényeket alapvetően ezen a területen is az árak határozzák meg. 
- Viszonylag kevés jármű érkezik hozzánk is, és más szervizekbe is a teljes fényezés igényével, még ha az adott esetben indokolt is lenne. Egy alkatrész előkészítése, festése nagyjából huszonözezer forintról indul, így már könnyen kiszámolható, hogy mennyibe kerül egy teljes fényezés, amikor az alkatrészek száma tíz fölötti.

Ráadásul maga a festék, a szín, a szétszerelés is pluszként jelenik meg a munkálatok során. Egy teljes fetés 350 ezer forinttól kezdődik, de már emeli az árat a metál-, vagy a gyöngyházmetál fényezés  mondta a szakember.


Azt is megtudtuk, hogy nagyrészt valamilyen sérülés (karcolás, horpadás, kopás) kapcsán fordulnak a szervizhez, a teljes festés inkább csak karambolos autóknál jellemző. A színek választása ugyanakkor széles határok között mozog, tulajdonképpen bármilyen színt választhat a tulajdonos, csak azt a korábbihoz képest eltérő szín esetében, a forgalmi engedélyben is módosítani szükséges.

Ezt a területileg illetékes okmányirodában lehet elintézni. Persze extra igénynél azért érdemes a szervizzel tárgyalni, hogy egyáltalán beszerezhető-e a kívánt szín.
 
Egy teljes fényezés egyébként legalább három hetet vesz igénybe, de típus függvényében ez akár több is lehet. Egy-egy alkatrész kezelése természetesen ennél jóval rövidebb időt kíván, szerencsés esetben  néhány nap alatt eltüntethető a csúnya sérülés. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!