szerelemese az autósportnak

2019.01.13. 07:00

Söje és 300 lóerőse a magyar bajnok

A mérnök végzettségű Söje, azaz Söjtöri András úgy kezdte, mint oly sokan: a pályák mellett lett igazán szerelemese az autósportnak. Aztán az ilyen-olyan sorozatok fotózása után, és egy-egy csapat mellett úgy gondolta, ő is megpróbálja.

Juhász-Léhi István

 

Kezdetben egy széria Toyota Celica – igen olyan, mint amivel annak idején a sokszoros magyar rali bajnok ifj. Tóth János is „csapatta” – volt ebben a társa, ám András nem akart statisztaszerepet. Győzni akart, ezért néhány évig leállt a versenyzéssel, hogy építsen egy igazi, ütős túraautót, amivel jó vezetéssel, folyamatosan dobogó közelbe lehet.

-Az autómat saját magam építettem, de fontos kiemelnem Vujovich György nevét. Ő az ki megtanított versenyautót építeni, fúrni, marni, esztergálni, és ezekre lehetőséget is biztosított saját műhelyében – fogalmazott a Naplónak a Veszprémben élő Söjtöri András.

Aki esetleg nem tudná, a veszprémi Vujovich Györgyről van szó, aki szintén versenyzik, és elég komoly neve van a Szlalom- és a Rally szakágban, de nemcsak, mint versenyző, hanem leginkább, mint versenyautó építő.

A futómű és a fékek teljesen átalakítottak

A történet másik főszereplője a versenyautó, ami egy Toyota MR2 Turbo: 300 lóerős, két személyes, középmotoros (azaz a motor a vezető mögött helyezkedik el), hátsókerék meghajtású. A futómű és a fékek teljesen átalakítottak, a karosszéria bukócsővel van ellátva és körülbelül 30 centiméterrel ki van szélesítve.

-Hátul 355 mm széles speciális slickgumikat használok. A kormányzás úgy van átalakítva, hogy az autó könnyen abszolválja az egymást követő hirtelen irányváltásokat – sorolta a további finomságokat András. – Az autó csak kívülről hasonlít a gyári változatához. Minden porcikája úgy lett kialakítva, hogy az a lehető legkönnyebb és leggyorsabb legyen.

A 2018-as Magyar Szlalom Bajnokság nem mellékesen 7 futamból állt: 2-2 alkalommal járt a mezőny a Kiskunlacházi repülőtéren, és Kakucs-ringen, míg a Kalocsai repülőtéren, Hatvan külvárosában és Nagyatád belvárosában egyszer-egyszer versenyeztek.

 

-Négy futamot én nyertem meg – mesélte az abszolút magyar bajnok szlalomos, aki hozzátette, hogy a nagyatádi futam különleges volt, hiszen a város főterét körülvevő lezárt utcákon folyt a verseny, áthaladva a főtéren, buszpályaudvaron, és a Városi Sportcsarnok parkolóján is.

3 ponttal lett aranyérmes

Hogy mennyire volt kihegyezve a 2018-as országos bajnokság? András egész évben nagy adok-kapokot játszott az év végi második Simon Robinnal –aki nem más, mint a 2017-es bajnok-, és az utolsó futamon is nyernie kellett a bajnoki címért. Összejött és 3 ponttal lett aranyérmes.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!