Megváltozott a bajnoki versenynaptár

2020.02.19. 07:00

Veszprémi ralifutam: fúzióban Fehérvárral

Az idei rali-versenynaptárt a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöksége jóváhagyta, így az maradt a végleges, amit néhány hete az autósport-szövetség kommunikált, nyilatkozta a Naplónak Lakatos Róbert versenyszervező.

Juhász-Léhi István

Fotó: Pesthy Márton/Napló

Most már biztos, hogy eszerint kell tervezni a csapatoknak és a szurkolóknak egyaránt. Azon dolgozunk, hogy így is valósuljon meg. A versenynaptár változása szülte azt a helyzetet, hogy Székesfehérvár és Veszprém nem külön futamokon mutatkozik be idén, hanem együtt – mondta Lakatos Róbert, aki szerint ebből a fúzióból egy rendkívül szerencsés társulás, egy kiváló verseny születhet.

Ezt úgy kell elképzelni az előzetes tervek szerint, hogy a verseny kezdete – az átvételek, a kvalifikáció –, majd rajtceremónia, prológ az Alba Plaza mellett kerülne lebonyolításra. Utána pedig átköltözne a mezőny Veszprémbe, ahol gyakorlatilag a gyorsasági szakaszok futnának, és az arénánál a szervizpark épülne fel, természetesen a verseny végi díjkiosztóval, derült ki a rendező szavaiból.

Lakatos Róbert elmondta, hogy egyelőre nincsenek információi arra vonatkozóan, hogy milyen lesz az idei mezőny.

Úgy tudni viszont, hogy sokan tervezik R5-ös autóval a versenyzést, mondta. De van olyan is, aki Mitsubishiből ül vissza kisebb autóba, ami szerinte nem szégyen, sőt jó iránynak tartja. Már csak azért is, mert a kisebb kategóriák hiányosak, foghíjasok voltak a korábbi években. Bízik abban, hogy színvonalas és jó lesz a jövő hónapban kezdődő idény.

Érdekes tény, hogy a veszprémi rendező szervezi a Vértes ralit, aminek versenyközpontot kell még találnia, hiszen új versenyről lévén szó, nincs mihez nyúlnia.

Új verseny a Zalaegerszeg-rali is, igaz, ez utóbbi nem teljesen ismeretlen, 20 év után tér vissza a honi rali vérkeringésébe, ráadásul murván. A 2020. évi rali országos bajnokság versenynaptár, 03.27–29.: Eger-rali (aszfalt), 04.17–18.: Miskolc-rali (aszfalt), 05.22–24.: Ózd–Salgó rali (aszfalt), 06.19–21.: Mecsek-rali (aszfalt), 07.11–12: Székesfehérvár–Veszprém rali (murva), 08.07–09.: Zalaegerszeg-rali (murva), 10.10–11.: Vértes-rali (aszfalt), 11.06–08.: Rali Hungary/Nyíregyháza-rali (aszfalt).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!