Lombard Pápa

2011.12.01. 08:39

Csúnya lett a vége - Bene bízik a jobb tavaszban

Pápa - Jól indult, ám csúnya véget ért az ősz a Lombard Pápa számára, hiszen kieső helyről várhatják a tavaszi folytatást. Bene Ferenc bízik benne, hogy megtalálják a kiutat a gödörből.

Sikos Gábor

A Lombard Pápa sorozatban harmadik idényét kezdte meg az labdarúgó-élvonalban. A rajtra senkinek sem lehetett panasza, hiszen a megszerezhető tizenkét pontból tízet behúzott a gárda. Ezután azonban lejtmenetbe került az akkor még Véber György trenírozta együttes, és csak a Kispest ellen tudta győztesen elhagyni a pályát. A gyors edzőváltás sem segített egyelőre, Bene Ferenccel még pontot sem szerzett a Pápa, amely  így végül a megszerezhető 39 pontból mindösszesen tizenötöt tudott összekaparni. 
 
- A rossz szereplésnek több oka is lehet. Úgy érzem, talán az is benne van, hogy a jó rajt után sokan gondolták a játékosok közül, könnyen le tudják majd hozni ezt a bajnokságot, könnyedén termelik majd a pontokat. Amikor átvettem a csapatot, nem számítottam rá, hogy ilyen nehéz dolgom lesz, ezalatt az egy hónap alatt nem sikerült kizökkentenem a labdarúgóinkat ebből a langyos állapotból. Szerintem ez egy hosszú folyamat lesz, amelyben mindenkinek magába kell néznie és meg kell  vizsgálnia a felelősségét - mondta Bene Ferenc, a Lombard Pápa edzője, aki bízik benne, hogy a negatív sorozat megállítható, és a Lombard tavasszal jó mentalitással, hozzáállással kiharcolhatja a bennmaradást.


  
- A játékrendszert nem az edző képére kell formálni, hanem a játékosokhoz kell igazítani. Az átigazolási időszakban több kérdőjel is van még, így még nem tudom, milyen felállásban játszunk majd. Azt mindenképpen szeretném, ha a csapat két rendszert is biztosan tudna. Ehhez persze az kell, hogy a játékosok megfelelő állapotban térjenek vissza a felkészülés kezdetére. Ennek érdekében lefektettem néhány szabályt az öltözőben, amit a pihenőidőben mindenkinek kötelező betartani - fogalmazott a tréner, aki szeretné, ha játékosai kellőképp kipihennék magukat a januári felkészülésig, hogy minél sikeresebben szerepeljenek a bajnokság tavaszi folytatásában.

Máris megvan az első távozó Pápán

Szerda délután évbúcsúztatót tartottak a Lombard Pápa csapatánál. Ezután bő egy hónapjuk lesz a játékosoknak arra, hogy kipihenjék az ősz fáradalmait, és január elején újult erővel vágjanak neki a felkészülésnek. A szakmai stáb a csapat megerősítését tervezi, több új futballista érkezése is várható. Ez pedig azt jelenti, hogy néhány labdarúgótól el is köszönnek a téli szünetben. Az első távozó  Vadims Zulevs, akivel kedden bontott szerződést a pápai klub. A lett támadó 2009-ben érkezett Pápára, amikor is egy Zalaegerszegi TE elleni Liga-kupa meccsen két gólt lőve meggyőzte a szakmai stábot. A Ferencváros elleni emlékezetes sérüléséig folyamatosan fejlődött, de utána már nem tudott újra maradandót alkotni Pápán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!