Lombard Pápa

2014.05.09. 10:40

Debütál a pápai edző

Pápa - Kecskeméten folytatja az élvonalbeli pontvadászatot az immár Nagy Mihály által irányított Lombard labdarúgócsapata szombaton 16 órától.

Napló sport

Az NB I 28. fordulójában sorra kerülő Kecskeméti TE Lombard Pápa találkozón a 30 ponttal a tabella 11. helyén álló bakonyaljaiak matematikailag is pontot tehetnek a bennmaradásuk kérdésére, ugyanis egy győzelemmel végérvényesen bebiztosíthatják, hogy a következi fociszezont is az első osztályban kezdhetik meg. Sőt, a begyűjtött három ponttal még a 8. helyezett Honvédot is beérnék Szűcs Lajosék, akik így a többi eredmény számukra kedvező alakulása esetén az NB I első tíz csapata között találnák magukat. Persze a 9. pozícióban található alföldi lila-fehérek otthonában egyáltalán nem számíthatnak könnyű meccsre a pápaiak, a KTE pályaválasztóként az ötödik legeredményesebb csapat a jelenlegi szezonban - hazai környezetben többek között a sokáig bajnokesélyesként számon tartott Videotont is alaposan elpáholták Bekő Balázs tanítványai.

A Lombard és aktuális ellenfele egyaránt középcsapatnak számít, nagyjából hasonló játékerőt képvisel a két együttes. A kecskemétiek teljesítménye rendkívül hullámzó, míg a Veszprém megyei sárga-feketék tavasszal csak keresik őszi önmagukat. Mint ismert, Pápán edzőváltás történt.

A Lombard Pápa labdarúgó csapata kecskeméti vendégjátékára az új edző irányításával utazik (Fotó: Penovác Károly)

- Sajnos az utóbbi időben nem úgy alakultak az eredményeink, ahogyan azt vártuk - sóhajtott nagyot Szűcs Lajos, a Lombard Pápa csapatkapitánya. - Az utolsó tíz bajnokinkon mindössze hét pontot szereztünk, és ilyenkor általában meginog az edző alatt a kispad. Ráadásul a legutóbbi három meccsünk borzasztóan sikerült, mindez pedig edzőváltáshoz vezetett. Viszont az élet nem áll meg, profi játékosok vagyunk, és minden idegszálunkkal a következő feladatra, a Kecskemét elleni mérkőzésre koncentrálunk. Szeretnénk a szezonból hátralévő meccseinken minél jobb eredményt elérni - hangsúlyozta az NB I legjobb kapusa.

Nagy Mihály megbízott vezetőedzőre kitérve Szűcs Lajos megjegyezte, ugyan az új tréner már régóta a pápai futballban dolgozik és jól ismeri az első osztályú csapatot, de egyáltalán nincs könnyű helyzetben, hiszen eltiltás (Tóth Gábor), illetve betegségek, sérülések (Lazar Arsic, Nagy Tamás, Németh Milán, Orosz Márk, Tajthy Tamás) miatt a keret több játékosára sem számíthat.

- Továbbra is azt mondom, hogy inkább előre kell nézegetnünk, nem pedig hátrafelé. El szeretnénk érni, hogy stabil középcsapattá váljunk, amihez a mezőny első tíz csapata között kell végeznünk. Ennek megvan a realitása, de három nehéz meccsen kell elérni a céljainkat - fogalmazott a rutinos hálóőr. A szombat délutáni Kecskeméti TE-Lombard Pápa találkozón Becséri Dániel fújja a sípot.

 

A Pápa az idén már háromszor nyert

A 2013/2014-es szezonban már háromszor megmérkőzött egymással a Lombard és a KTE. Ősszel magabiztos, 3:1-es hazai siker született a Perutz Stadionban az NB I 13. fordulójában. A szép gólokat hozó találkozón Arsic kétszer, míg Kenesei egyszer köszönt be a vendégeknek. Idén februárban a Ligakupa egyenes kiesés szakaszában találkozott újra a két csapat, és a pápaiak 5:1-re kiütötték ellenfelüket Kecskeméten. A visszavágó ugyancsak elsöprő sárga-fekete sikert eredményezett, a bakonyaljaiak hazai pályán 4:0-ra nyertek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!