Lombard Pápa

2014.05.19. 12:25

Elképesztő pechszéria sújtja a pápaiakat

Pápa - Zsinórban ötödik vereségét szenvedte el a hétvégén a Lombard Pápa NB I-es labdarúgócsapata, miközben egymás után a harmadik bajnokijukon sújtották kiállítással a bakonyaljaiakat.

Polgár Tibor

Nem elég, hogy az utóbbi időben a sérülések, valamint az eltiltások miatt amúgy is roppant nehéz időszakot volt kénytelen megélni a sárga-fekete alakulat, a kárukra megítélt tizenegyesek és piros lapok még tovább rontottak a helyzetükön. Persze az eredménytelenséget természetesen nem lehet csupán erre fogni, de a balszerencsés szituációk vagy a túlzottan szigorú játékvezetői ítéletek szinte esélyt sem hagytak a Lombard számára. Az NB I 29. fordulója után a pápai futballisták a 13. helyre csúsztak vissza a tabellán, és a végelszámolásnál már biztosan nem érhetnek oda az első tíz csapat közé.

- Mi volt az első gondolata, amikor Pakson a játékvezető a 28. percben kiállította Kulcsár Kornélt?

- Nagyon dühös voltam, mert egyáltalán nem volt benne a mérkőzés légkörében a piros lap - nyilatkozta Nagy Mihály, a Lombard Pápa vezetője. - A találkozó sportszerű mederben zajlott, és nélkülözött bármiféle indulatot. A bajnokikon számtalan ilyen szabálytalanság előfordul, mint amiért Kulcsárt egyből kiállította a játékvezető. Én abszolút nem éreztem ilyen súlyosnak ezt az esetet.

A Lombard Pápa (sárgában) az utóbbi időben nem teljesített jól, most két hétig készülhet a következő, egyben utolsó bajnokira

- A kiállításig elégedett volt a csapata teljesítményével?

- Semmi probléma nem volt a játékunkkal. A Kecskeméten mutatott teljesítményükhöz képest nagyságrendekkel jobban néztünk ki, most sokkal összeszedettebbek voltunk, jobban tartottuk a labdát. Ugyan fölényben volt a Paks, de nem jelentettek ránk veszélyt. Aztán jött a 28. perc és megfogyatkoztunk. Ennek ellenére ezt követően is jól tartottuk magunkat, de egy kapitális védelmi hiba miatt hátrányba kerültünk. Az utolsó, szabadrúgásból elért paksi találatot leszámítva a folytatásban is hatalmas egyéni hibákból kaptuk a gólokat, játékban jobban teljesítettünk az előző fordulóhoz képest.

- Mentális problémák vagy képességbeli hiányosságok vezettek ezekhez a hibákhoz?

- Jó kérdés. Azt nem kell különösképpen taglalnom, hogy a rengeteg hiányzónk miatt mennyire rossz helyzetben vagyunk már jó ideje. Azonban ha egy játékosnak a koncentrációja ennyire elfogy, akkor azért az elgondolkodtató az adott labdarúgó minőségének tekintetében. Miképpen az is, hogy ismét Szűcs Lajos és Kenesei Krisztián volt a csapat legjobbja, akik ugye már nem tinédzserek.

- A következő szűk két hét mivel fog telni?

- Edzünk rendesen, valamelyik nap kettőt, majd pénteken edzőmeccset játszunk a Győri ETO vendégeként. A következő héten készülünk a zárófordulóra. Nincs pihenő, tesszük a dolgunkat.

 

Vérző szívvel cserélte le játékosát

A Paks_ Lombard Pápa találkozó 23. percében Nagy Mihály lecserélte a kezdőként pályára lépő Király Botondot, és a korai váltás miatt sokan talán sérülésre gondoltak. A Lombard vezetőedzőjétől megtudtuk, fegyelmezetlenség miatt hívta le a pályáról a fiatal középpályást, akin többször is számon kérte a védekezésbeli elmaradásait. Erre Boti teátrális mozdulatokkal reagált, ami megengedhetetlen. Vérzett a szívem a döntésnél, hiszen saját nevelésű gyerekünkről van szó - fogalmazott Nagy Mihály, majd kiemelte, az esetet azóta már megbeszélték és lezártnak tekintik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!