Lovászpatona

2016.11.21. 21:50

Nyitott pincék napja volt

Lovászpatona - A lovászpatonai boros- és szőlősgazdák közreműködésével évről évre egyre nagyobb sikerrel rendezik meg a településhez tartozó Újhegyen a Nyitott pincék napját. A programot közkívánatra ebben az évben is megtartották, sőt, tekintettel Szent Márton napjára, felelevenítették a jeles alkalomhoz kapcsolódó hagyományokat is.

Polgár Szilárd

A negyedik alkalommal megszervezett Nyitott pincék napján először Lukács Józsefné főszervező köszöntötte a közel száz jelenlévőt, majd Pintér Imre, Lovászpatona polgármestere nyitotta meg a rendezvényt. A településvezető után Farkas Ervin evangélikus lelkész a helyi gazdák szorgos munkáját dicsérte, és a Márton-naphoz kapcsolódó legendákról is beszélt, majd megáldotta a gazdák által készített újborokat.

A megnyitót és a lelkészi áldást követően a jelenlévők elsétáltak a vanyolai feljáró felőli keresztig. Ezt a feszületet két évvel ezelőtt a szőlősgazdák kezdeményezésére és támogatásával felújították, majd egy ökumenikus összejövetel keretében felszentelték és megáldották. A keresztnél a lovászpatonaiak most is hálát adtak az ez évi termésért, majd a korábbi évek forgatókönyvéhez hasonlóan a pincéiket megnyitó tulajdonosok baráti vendéglátás kere-tében borkóstolót tartottak, amelyre minden gazdatársat és vendégét szeretettel vártak.

A programon Greznár Zoltán és zenekara zenélt  Fotó: Fehér Mária

A hangulatos, ódon pincékben az ó- és újbor mellett zsíros kenyér, pogácsa és sütemény is került az asztalokra. A harapnivaló és a hegy borai mellé késő délután Greznár Zoltán és zenekara húzta el a patonaiak nótáját és gondoskodott a hangulatról.

A lovászpatonai Nyitott pincék napján első szőlőtulajdonos-avatási ceremóniára is sor került Fehér Mária felkért ceremóniamester közreműködésével. Itt a régi tulajdonosok beavatták, köreikbe fogadták a 2016-ban tulajdont szerzett két új gazdát, Nagy Lajost Nagydémről és Tardi Lászlót Lovászpatonáról.

- A rendezvényen mintegy száz jelenlévő részesülhetett abban a szeretetben, amivel a szőlőtulajdonosok és a szervezők fogadták a pincéjükbe betérő gazdatársaikat és vendégeiket, akik remélhetőleg magukkal viszik majd a lovászpatonai borok, valamint vendéglátóik jó hírét. A jelen lévő szőlősgazdák a következő, ötödik alkalommal tartandó Nyitott pincék napjának megrendezésére is felkérték a szervezőket - nyilatkozta a Naplónak mosolyogva Lukács Józsefné.

A program zárásaként a helyi Nefelejcs Nyugdíjas Klub és az Irodalombarát Szakkör tagjai is vidám műsorral kedveskedtek. A lovászpatonai önkormányzat, a helyi vadásztársaság, valamint Nagy Lajos új gazda jóvoltából pedig Nagy Rudolfné, Lukács Gyuláné és Tóth Béla felettébb ízletes liba ragulevest, vad- és birkapörköltet készített, amelyet aztán közösen fogyasztottak el a jelenlévők.

Sajnos a késő őszi időjárás kora estére igencsak szeszélyessé vált, így a hangulatos lámpás felvonulás végül az eső és a viharos szél miatt elmaradt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!