Mihályháza

2016.12.07. 22:40

A falu időskorúit köszöntötték

Mihályháza - A helyi idősköszöntő ünnepség ismét szép példáját adta a mihályházi lakosok összefogásának.

A rendezvénynek a település művelődési háza adott otthont. Mészáros Géza, Mihályháza polgármestere kifejtette, 173 meghívót küldtek ki, és közel százan jelezték, hogy részt vesznek a rendezvényen. Az esemény megnyitóját követően Fejes Ibolya helyi lakos saját verseit adta elő, majd a Mihályházi Asszonykórus és a kemeneshőgyészi Lesz-Vigasz férfikórus felváltva szórakoztatta a szépszámú, vidám közönséget.

A szépkorúak és a fellépők számára a vacsorát a helyi konyhát üzemeltető vállalkozó biztosította, a mihályházi Vidám Nyugdíjasok nevet viselő klub hölgytagjai pedig pogácsával kedveskedtek az egybegyűlteknek.A finom falatok mellé Greznár Zoltán és zenekara szolgáltatta a zenét, később pedig fergeteges hangulatot teremtett Rugli Béla harmonikás, akivel együtt énekeltek a jó hangulatú rendezvény vendégei.

Fergeteges hangulatot teremtett Rugli Béla harmonikás, akivel közösen énekeltek a résztvevők Fotó: Mihályházi Önkormányzat


- A helyben működő családsegítő szolgálat az eseményen részt vevő szépkorúaknak szerény karácsonyi ajándékkal kedveskedett, az önkormányzat pedig közel kétezer forint értékben minden helyi idősnek egy ajándékcsomagot juttatott el, ami tartós élelmiszereket és egy kis édességet tartalmazott - tette hozzá Mészáros Géza.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!