MKB (törlés)

2010.01.17. 17:17

Felkészülés után, Európa-bajnokság előtt

Rendszeres beszámolókkal jelentkezik a naplo-online.hu-n a január 19-én kezdődő kézilabda Európa-bajnokságról Gulyás Péter.

Horváth Gábor

A magyar válogatott szélsője bennfentes hangulatjelentést ad az ausztriai kontinenstornáról, nemzeti együttesünk mérkőzéseiről és a válogatottal kapcsolatos egyéb eseményekről. (Csoknyai István csapata hétfőn utazik Bécsújhelyre, ahol a csoportmérkőzések során kedden a francia, szerdán a spanyol, pénteken pedig a cseh alakulat lesz az ellenfele.)
Az MKB Veszprém KC klasszisa első bejegyzésében az Eb-felkészülést foglalja össze.
 
Nagyon kemény heteken vagyunk túl. A felkészülés első szakaszában a fizikai munkára helyeztük a hangsúlyt, aztán jött az Interwetten-kupa, ahol voltak biztató jelek, de hiányosságok is akadtak bőven. Ez utóbbiakat próbáltuk kijavítani az utolsó héten, úgy érzem, hogy sokat fejlődtünk a hatosfal elleni támadójátékban és a védekezésünk is pontosabbá vált.

Vasárnapra pihenőt kaptunk, hétfőn pedig útnak indulunk a mérkőzéseink helyszínére. Az esélyekről egyelőre annyit, hogy mi a csapaton belül már nem foglalkozunk azzal, hogy ki hiányzik. Adott az együttes, ezzel kell a lehető legjobban teljesítenünk, szerintem amennyire lehetett, Csoknyai István összegyúrta a keretet. A társaság egyébként jó szellemű, így a hangulattal sincs gond.

Én személy szerint - mivel a tavalyi világbajnokságról lemaradtam - plusz motivációval dolgoztam, illetve lépek majd pályára

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!