Telekom Veszprém

2015.06.10. 12:58

Hosszabbított az átlövővel a veszprémi klub

Veszprém - További egy évvel meghosszabbította a most június 30-án lejáró szerződését a veszprémi férfi kézilabda együttes Mirsad Terziccsel.

B. Virág Rita

A bosnyák válogatott erőssége 2009 óta erősíti a magyar bajnokot, akkor a szlovén Celjétől érkezett a királynék városába. Mióta Terzic itt játszik, azóta a Veszprém letaszíthatatlan a bajnoki trónról. A balátlövő tehát már hat bajnoki aranyat, ugyanennyi kupaelsőséget szerzett, s természetesen aktív részese volt az elmúlt két esztendő legnagyobb nemzetközi sikereinek, a Bajnokok Ligája négyes döntőben való szereplésnek és az idén a Kiel legyőzéséne, vagyis a fináléba jutásnakk is.

Mirsad Terzic további egy évet írt alá a Veszprémmel
Fotó: Penovác Károly

Eleinte a támadó játékban is meghatározó egyéniség volt, már 547 találatot szerzett veszprémi színekben, azonban az utóbbi esztendőkben, inkább védekező specialistaként számol vele Carlos Ortega vezetőedző. Terzic egyébként kiváló kettes védő, a posztja egyik legjobbja. A mögöttünk hagyott szezonban nélkülözhetetlen volt, és sérülés sem hátráltatta, így az összes mérkőzésen, mind az 51 találkozón pályára lépett.

Bosznia-Hercegovinában egyébként ő válogatottsági rekorder.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!