Telekom Veszprém

2014.05.28. 06:29

Történelmi esemény a BL-döntő

Veszprém – Mindenféle túlzás nélkül története egyik legnagyobb eseményére készül a veszprémi kézilabdacsapat. Közeledik a Bajnokok Ligája négyes döntője. Ezúttal Carlos Ortega és Iváncsik Tamás véleményét kérdeztük. Utóbbi távozásáról is nyíltan és őszintén beszélt.

Horváth Gábor

- Egy nagyon kemény meccsre készülünk a THW Kiel ellen az elődöntőben. Ők most nagyon jók, remek formában vannak, de mi is erős csapat vagyunk – nyilatkozta a Naplónak Carlos Ortega.

Az MKB-MVM Veszprém KC szakvezetője kiemelte: az együttes nagyon komoly munkát végez. Szerencsére a magyar bajnoknak erre van is ideje, hiszen az alakulat május elején gyorsan rövidre zárta a honi pontvadászat aranycsatáját, így több mint két hét állt rendelkezésére a szezon utolsó és legnagyobb megmérettetése előtt. Arra, hogy a társaság taktikailag és fizikailag is ráhangolódjon a Bajnokok Ligája négyes döntőjére.

- Alaposan felkészülünk, minden idegszálunkkal a Kiel elleni csatára koncentrálunk. Sajnos Iman Jamali és Fazekas Nándor is sérültek, de abban bízunk, hogy mindketten ott lehetnek a négyes döntőben – fogalmazott Ortega, akinek e kívánsága úgy tűnik, teljesül (erről bővebben keretes írásunkban).

Carlos Ortega és Iváncsik Tamás (a nagy képen) is önbizalommal telve várja a szezon legnagyobb, legnehezebb megmérettetését (Fotó: Penovác Károly)

- Történelmi esemény előtt állunk – kezdte a beszélgetést Iváncsik Tamás, a veszprémiek kiváló jobbszélsője.

- Minden nap videózunk, igyekszünk a Kiel minden egyes mozdulatát, figuráit kielemezni. Persze a mérkőzésen gyorsan borulhatnak az eredeti elképzelések, de megpróbálunk az összes eshetőségre felkészülni. Biztos vagyok benne, hogy egy nagyon kiélezett és jó mérkőzést játszunk majd – nyilatkozta az elődöntőről a játékos, aki hozzátette: a final fourba jutás komoly motivációt jelent a csapatnak.

- Nem engedhetjük meg magunknak, hogy leengedjünk, másrészt különleges alkalom előtt állunk. Mindenki tisztában van azzal, hogy a négyes döntőnek milyen súlya van. A helyszínen húszezer, a televíziók előtt pedig több millió néző fog figyelni minket. A minimum az, hogy mindent megteszünk annak érdekében, hogy Veszprém nevét tovább öregbítsük.

Iváncsik Tamás optimistán tekint az előttük álló feladat elé. - Megmondom őszintén, nekem nagyon jó érzésem van a final fourral kapcsolatban. Arra nem szoktam gondolni, hogy kivel döntőzünk, de arra igen, hogy bejutunk a fináléba. Nehéz odáig eljutni, hiszen egy Kielről beszélünk, de úgy gondolom, komoly esélyünk van. Tavaly idegenben öt-hat góllal tudtunk vezetni ellenük, ami nem kis dolog, itthon pedig ugye minimális vereséget szenvedtünk. Most egy kicsit nekik lesz hazai a pálya, ugyanakkor a mi szurkolóink képesek arra, hogy olyan hangulatot teremtsenek, amelyben otthon érezzük magunkat.

A bakonyi keretből ketten bajlódnak sérüléssel (kis képünkön Jamalit támogatják le a Balatonfüred elleni meccsen), de jó esély van arra, hogy Fazekast és Jamalit is „összedrótozzák” a BL négyes döntőjére (Fotó: Penovác Károly)

Mint ismeretes, Iváncsik Tamás ezúttal búcsúzik is a veszprémi csapattól. A szélső idén lejáró szerződését nem hosszabbította meg a klub. A döntés megszületése után a szurkolók egyik legnagyobb kedvence nem vett vissza tempóból, sőt, kiemelkedő teljesítményt nyújtott.

- Tartom magam annyira korrektnek és vagyok annyira jó sportember, hogy a rossz dolgokat a pályán elengedjem magam mellett. Az élet megy tovább. Volt egy csodálatos hét évem Veszprémben, hétszer lettem magyar bajnok, hatszor Magyar Kupa győztes. Az nem én lennék, ha nem száz százalékot nyújtanék a továbbiakban is. Nehéz szívvel távozok, második otthonom lett Veszprém, nagyon sokan szeretnek engem, szeretik a családomat. Egy sportoló életében nagyon fontos, hogy otthon érezze magát ott, ahol játszik. Amikor idekerültem, nem gondoltam arra, hogy hét szezont itt fogok tölteni, most viszont így, hogy mennem kell, nagyon rövidnek tűnik ez az időszak. Nagyon örülök, hogy itt lehettem – fogalmazott nyíltan és nagyon szimpatikusan Iváncsik Tamás, aki kérdésünkre elmondta: következő állomáshelyét még nem szeretné felfedni, mert most száz százalékig a final fourra koncentrál, csak az lebeg a szeme előtt, hogy egy igazán szép eredménnyel zárja le veszprémi pályafutását.

 

Jó esély van Fazekas és Jamali játékára

Az MKB-MVM Veszprém KC a napokban megerősítette azt, amiben már hetek óta bíztak a csapat szurkolói: jó esély van arra, hogy Fazekas Nándor és Iman Jamali is pályára lépjen a hétvégi négyes döntőben. Jelenleg mindkét játékos és természetesen az egészségügyi stáb azon dolgozik, hogy a kézilabdázók megfelelő állapotba kerüljenek. Fazekas kapus május elején az egyik edzésen törte el a kezét, míg az iráni balátlövő április végén a Balatonfüred elleni mérkőzésen szenvedett térdszalag-sérülést. Jó hír, hogy már mindketten a csapattal edzenek. A Veszprém szombaton 15.15-kor lép pályára Kölnben a THW Kiel ellen az elődöntőben. A másik ágon a spanyol Barcelona és német Flensburg csap össze. A helyosztókat vasárnap rendezik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!