Telekom Veszprém

2012.12.07. 13:34

Újra idegenben a címvédő

Veszprém - A Vác elleni idegenbeli mérkőzéssel folytatja bajnoki szereplését szombaton az MKB Veszprém KC, de a szurkolókat ennél nyilvánvalóan jobban érdekli a játékosok, illetve feleségeik egészségügyi állapota, illetve a közelgő közönségtalálkozó.

Horváth Gábor

Három idegenlégiósát is kénytelen nélkülözni a megyeszékhely férfi kézilabda-együttese. Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, Chema Rodriguez ikerterhes felesége koraszülés-veszéllyel került kórházba, és a spanyol irányító emiatt hazautazott. A néhány héttel ezelőtt kézsérülést szenvedett Mirsad Terzic családjában hasonló a helyzet, a bosnyák átlövő jelenleg szintén otthonában tartózkodik. A spanyol válogatott szélső Cristian Ugalde combizomhúzódása után kénytelen még pihenni.



A bakonyiak (képünkön Iváncsik Gergő dob) szeptemberben tizennégy góllal nyertek a váciak ellen (Fotó: Orosz Péter)


A problémák és a fáradtság ellenére a bakonyiak a fantasztikus BL-ősz sikeres lezárását követően két nappal, kedden simán intézték el idegenben (22:42) a honi pontvadászat dobogóesélyesét, a Csurgói KK-t. Carlos Ortega elégedetten nyilatkozott csapata produkciójával kapcsolatban. - Több játékosra sem számíthattunk és a sűrű program miatt a fáradtsággal is számolnunk kellett. Örülök, hogy így is meggyőző sikert arattunk, és a bevetett fiatalok is bizonyítottak - nyilatkozta a spanyol szakember, aki ezúttal két utánpótláskorú kézilabdázónak adott lehetőséget. Stranigg János két, Zivan Pesic egy góllal járult hozzá a Veszprém fölényes győzelméhez. 

Adódik a kérdés, ha az MKB ilyen eredményt ér el egy kipróbált és rutinos élcsapat ellen, akkor mi lesz az újonc Váccal vívandó csata végkimenetele? A két együttes szeptember közepi mérkőzésén a bajnoki címvédő 39:25-re nyert a Veszprém Arénában.
A váciakat természetesen nem az esélyek foglalkoztatják, óriási az érdeklődés, és biztosan telt ház előtt rendezik meg a mérkőzést.




Közönségtalálkozót szerveznek a Veszprém Arénában, ahol a csapat szurkolói a pályán és azon kívül is láthatják a magyar bajnoki címvédő kézilabdázóit. December 10-én, hétfőn az MKB nyílt edzést tart, majd a 17 órakor kezdődő tréninget követően közös beszélgetésre lesz lehetőség. A drukkerek 19 órakor találkozhatnak kedvenceikkel személyesen, és kérdezhetnek is tőlük, a beszélgetés moderátora Hajdú B. István riporter lesz. 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!