Monostorapáti

2016.07.03. 13:50

Mindenki ünnepelt - Az volt a cél, hogy kicsik és nagyok együtt szórakozzanak

Monostorapáti - A falunap eseményei a település minden korosztályának emlékezetes perceket nyújtottak.

Tóth B. Zsuzsa

A civil szervezetek tagjai adták a főzőverseny gerincét, 11 csapat forgatta a fakanalat. A sportpályán a lányok az asszonyokkal mérkőztek, bemutatkoztak a Bozsik-programban részt vevő gyerekek, és Szipőcs Csaba-emlékmérkőzést rendeztek a felnőttek és az öregfiúk. A délutáni kultúrműsorban Takács Péter polgármester a közösségépítés fontosságát hangsúlyozta és megköszönte a civilek aktív részvételét. A Monostorapátiért emlékérmet Hangodi László történész vehette át.

A felvételen a Monostorapáti Gyermek Néptánccsoport rimóci karikázót adott elő. Baloldalt a két kaputartó Göllönt Janka és Illés Natália, jobboldalt Varga Laura és Bati Ágota látható
Fotó: Taál István

A látványos katasztrófavédelmi bemutató nagy sikert aratott, a helyi tűzoltók az ábrahámhegyi lánglovagokkal oltottak. Felléptek az óvodások, néptánc és modern tánc színesítette a programot, bemutatkozott a Kék Balaton Citerazenekar. Dalolt a helyi énekkar, ropta a Bakony Táncegyüttes, fellépett az Acro Dance SE, a Tapolcai Musical színpad, és a Many Ways együttes koncertje zárta a napot. Bebizonyosodott, hogy nagy szükség van az Egészségfejlesztési iroda méréseire, és nagy sikert aratott a Színvonal Művészeti Iskola diákjai, Balla Ákos és Göllöntné Kiss Annamária tanítványai kiállítása.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!