Egy ember több szerepben

- A közelünkből, Zircről származol, ahol 19 évet töltöttél. Egy interjúban szigetnek nevezted a várost, ahol jó emberek élnek, és ahova visszavágyódsz. Most is így érzel?

- Igen. Most is úgy érzek, mert a visszavágyódás folyamatosan munkál bennem. A hazamenni mint kifejezés még mindig egyenlő a számomra azzal, hogy Zircre vagy Veszprémbe utazni, napokat tölteni ott. Igaz, a gyerekeimet Budapest már - sajnos - teljességgel beszippantotta, de mivel ők ott születtek, számukra ez a természetes. Időnként sajnálom is őket azért, hogy nem tudják, milyen bakonyi gyereknek lenni. Veszprém megye mindig a szűk hazám marad.

Vesztergom Andrea: Főként autizmussal élő kisgyerekekkel foglalkozom, végtelenül szeretem őket Fotó: családi

- A pedagóguspályát választottad. Annak is az egyik legnehezebb ágát, a sérült gyerekek oktatását. Mi indított erre?

- Csupán másfél év telt el úgy, hogy nem valamilyen sérüléssel vagy fogyatékkal élő gyermekekkel foglalkoztam, az is kényszerpálya volt, a gyesről nem tudtam visszamenni arra a munkahelyre, ahonnan eljöttem: egy antiszociális (droggal és prostitúcióval érintett) ifjú lányokat segítő speciális gyermekotthonban dolgoztam, meg egy gyámhivatalban hivatásos gyámként, kirendelt gondnokként tevékenykedtem, cselekvőképességükben korlátozott fiatalok és felnőttek életvezetését segítettem. Nagyon szerettem azt is, de miután az autizmussal élő kisgyerekekkel való foglalkozás lehetőségé-re rátaláltam, gyakorlatilag azonnal tudtam: mindig ezt kerestem. Főként azért, mert amikor édesanyaként egy nagycsoportos szakvéleményen azzal a szóval szembesültem, hogy autizmus, még semmit nem tudtam erről az állapotról. Nyilván hallottam róla, de az olvasmányélményeimen kívül nem érintett. Most viszont elmondható, hogy minden életteremet érinti: igen, főként autizmussal élő kisgyerekekkel foglalkozom. Értem, megértem, valamint végtelenül szeretem őket. Nem is tudnám elképzelni máshogyan az életemet, csak az ő közelükben, a tanításukkal, a nevelésükkel, és lehet, hogy hihetetlen, de magam is tanulok tőlük.

- Az autista gyerekekkel való foglalkozás rengeteg türelmet, odafigyelést, szakmaiságot igényel. Honnan merítesz mindehhez erőt, energiát?

- A mai kor gyermekeinek az érzései nem, csupán az őket ért ingerek változtak ahhoz képest, amilyenek mi - a negyvenes korosztály - voltunk gyerekként. Körülöttük egyfolytában nyüzsögnek az információk, kénytelenek ehhez alkalmazkodni. Szerintem mi magunk is ezt csináljuk, felnőttként. Természetes az, hogy átveszem az érzéseiket, s ha akarom, ha nem: ismernem kell a trendet. A felelősség, az értékrend kialakítá-sa kényes egyensúly, de szerencsére ma is létezik igényes szórakoztatás, amely felé lehet őket terelgetni. A korai gyerekverseimet a két saját kisfiam ihlette, a mostaniakat a tanítványaim.

- A fiataloknak szóló verseid a máról, a mai gyerekekről, az ő gondjaikról szólnak. Honnan tudod ilyen pontosan, hogy számukra mi a fontos? Hogyan lehet egy büntetést - a Saroklakó című versedre gondolok - ennyire humorosan bemutatni? Szinte kedvet kap az olvasó a sarokban álláshoz.

- A Saroklakó című versnek nincsen valóságalapja. Egyik gyerekem se állt sarokban soha, én magam is csak egyszer, de akkor valóban komisz voltam (elszöktem a nagymamámtól Zircen, mert megsértődtem, szegény, órákig nem tudta, merre keressen, végül visszamentem az erdőből), és akkor sarokba állított, ám a könnyei voltak az igazi büntetésem. A Sarok- lakó-vers megosztó, mert miután az OFI-olvasókönyvbe belekerült, külön fórum nyílt a negatív hozzászólásokból. Ezen csak mosolyogni tudok, mert, bár vallom, hogy léteznek rossz gyerekek , nem a szó negatív értelmében véve rosszak ők, inkább sokkal több türelmet és odafigyelést igényelnek, túlmozgásosak, vagy beszédkényszeresek, időnként természetesen engem is képesek kihozni a béketűrésemből, de sarokba soha nem állnak. Az a vers egy kis elnézően megmosolyogtató gyermekmonológnak készült. Én sajnálom a legjobban, ha támadják, ha belelátnak olyan rétegeket, amelyek nem léteznek benne.

Köszönöm a meghívást, nem szoktam és nem szeretek szerepelni, de az előzetes levelezésem teljességgel azt diktálta, hogy Nagyalásony diákjaival szeretnék találkozni. A gyerekek mindenhol gyerekek, romlatlan lelkű, a szépre fogékony kis nemzedék, szívből remélem, hogy
a jelenlétemmel hozzájárulok ahhoz, hogy egy szép napot, produktív délutánt nyújthassak nekik - zárta a beszélgetést Vesztergom Andrea.

Bokor Lívia