allegro

2017.12.17. 13:00

Tanáraikkal léptek fel a diákok az adventi koncerten

A nagyalásonyi önkormányzat szervezésében az Allegro Alapfokú Művészeti Iskola adventi koncertet adott a Kinizsi Pál Általános Iskolában. A karácsonyváró műsoron a felkészítő tanárok a diákokkal együtt léptek fel.

Borsos Renáta

A pápai művészeti iskola több évtizedes tevékenységét abból a célból végzi, hogy lehetőséget teremtsen a környékbeli gyermekek művészeti képzéséhez. Pedagógiai programjuknak célja a tehetségek felkutatása, biztosítva ezzel készségeik, képességeik kibontakoztatását. A néhány nappal ezelőtti koncerten a gyerekek megmutathatták tehetségüket, eddig megszerzett tudásukat. A hangverseny előtt Kovács Valéria, a rendezvény szervezője úgy fogalmazott, hálás Nagyalásony Önkormányzat támogatásáért, hogy már második alkalommal mutatkozhat be a művészeti iskola. – A koncerttel az adventi várakozás azon örömét kívánják átadni a fellépők, amikor az élő zene által valami megfoghatatlan, egészen fel-emelőt érezhet a közönség – fogalmazott a rendezvényszervező.

Cser Alfonz (furulya) és Bunda József (gitár) közös produkciójuk közben Fotó: Borsos Renáta

Az Allegro iskola igazgatója, Szili Gabriella megköszönte a meghívást és remélte, nagy örömmel fogadja majd a hallgatóság zenés műsorukat. A hangversenyen moderátorként az igazgatóhelyettes, Hegedüsné Szabó Éva működött közre. Advent alkalmával elhangzottak zongorán klasszikus darabok, különlegességként négykezes produkció, illetve keresztény énekek és világ-slágerek is. Karácsonyi énekekkel egy vonós és egy népi zenekar is bemutatkozott, de sikeres volt a tanár-diák gitáros-furulyás előadás és egy harmonikán játszott etűd, valamint az egyetlen verses produkció is. A zenés ünnepi pillanatok után az adventi várakozás örömének lélekszintű megélését Pethő Judit evangélikus lelkész előadása tette teljessé. Az eseményt Mészáros Adrián énekes műsora zárta, az alkalomhoz illő dalokkal és könnyűzenei világslágerekkel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!