Nagyvázsony

2015.11.29. 19:09

Épületek átadása: Százötvenmillió forintos fejlesztés

Nagyvázsony – Nagyvázsony történelmének egyik legjelentősebb fejlesztésének tartják azt a beruházást, melynek keretein belül nyolc középületet újítottak meg, mintegy százötvenmillió forint értékben.

Heffler Péter

A kiemelt kormánytámogatásnak köszönhetően megszépült a Reményi Antal Rendezvényház is, aminek vasárnap este tartották az ünnepélyes átadását. Az ünnepség a Kinizsi Pál Általános Iskola diákjainak Mikulás-műsorával kezdődött, azt követően pedig adventi kézműves-játszóházzal folytatódott a program. Fábry Szabolcs visszatekintéssel kezdte ünnepi beszédét, melyben sorra vette azokat a fejlesztéseket, melyek jelentőségükben kiemelkedőnek tekinthetők a település közelmúltjából. – 2009-ben harmincmillió forintból az IKSZT, 2007-ben és 2010-ben új iskolaszárny megépítése és maga az iskola felújítása negyvennégymillió forintból, 2008-ban egy mikrobusz beszerzése kilencmillió forintból, 2008–2009-ben a községháza nyílászárói, a tető és a belső számítógépes infrastruktúra fejlesztése tizennégymillió forintból, 2008-ban a mentőállómás megépítése negyvenmillió forintból, 2012-ben egy játszótér, illetve a falu közterének a megújítása tizenötmillió forintból valósulhatott meg - sorolta fel a polgármester a korábbi évek fejlesztéseit, szembeállítva az elmúlt egy év, közel százötvenmilliós beruházásával.

Fenyvesi Zoltán, a Veszprém Megyei Közgyűlés alelnöke kiemelte, hogy a nyílászárócserék, az energetikai, homlokzati felújítások hosszú távra szólnak. – Azt gondolom, hogy akkor látszik majd igazán, hogy mennyire hasznos fejlesztésről beszélünk, amikor egy év múlva kiderül, mennyit spórolt vele az önkormányzat. Az előzetes számítások szerint közel egymillió forint takarítható meg évente, ami a településre fordítható vissza – mondta Fenyvesi Zoltán, aki még hozzátette, hogy a fejlesztések sora a vasárnapi átadóünnepséggel még nem ért véget, ugyanis hamarosan a Kinizsi-vár is megszépülhet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!