Közel százan köszöntötték az ünnepeltet

2020.02.04. 16:00

Kilencvenesztendős lett Várpalota díszpolgára

Kilencvenedik születésnapja alkalmából köszöntötték a napokban a Thuri-gimnáziumban Varga Károlyt, Várpalota dísz­polgárát.

Szabó Péter Dániel

Fotó: Szabó Péter Dániel

Közel százan gyűltek össze a Thuri György Gimnázium ebédlőjében. Nem véletlen a helyszín, Varga Károly tanár több évtizedes tanári pályafutásának jelentős része az intézményhez kötődik. Egykori tanítványok, barátok és pályatársak mellett köszöntötte Várpalota 90 éves díszpolgárát Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője és Campanari-Talabér Márta polgármester. Miniszterelnöki emléklappal, egy üveg finom borral, valamint egy Várpalotáról szóló könyvvel kedveskedtek neki.

A tanári hivatás a legszebb – mondta Varga Károly. A háttérben Campanari- Talabér Márta és Kontrát Károly Fotó: Szabó Péter Dániel

– Nagyon büszke vagyok, és örülök annak, hogy ezt a pályát választottam. Amit az iskola ad a tanárnak, illetve a tanár tud adni a gyerekeknek, ezt az érzést sehol máshol nem lehet megtapasztalni. Ez a legszebb hivatás – mondta el Varga Károly, aki 1930-ban Kelenvölgyben született. Az elemi és polgári iskoláit is Budapesten végezte, majd a nagykőrösi református tanítóképzőben tanult tovább. Azonban mire elvégezte, ráébredt, hogy inkább nagyobb gyerekeket szeretne tanítani. Így hát főiskolára ment, történelem–orosz szakra, majd továbbtanult az ELTE Bölcsészettudományi Karán, így középiskolai tanár lett. Várpalotára felesége, Kakas Valéria révén került, az akkoriban induló gimnáziumban kezdett, az első évtől 1991-es nyugdíjazásáig itt tanított oroszt, történelmet és vezette a könyvtárat.

Az ünnepelt felesége, Varga Károlyné Kakas Valéria is ott volt az ünnepségen. Hatvanöt éve szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karán, ez alkalomból vehette át a frissen kiállított vasoklevelét Campanari-Talabér Márta polgármestertől a bensőséges hangulatú ünnepségen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában