törődni kell vele

2018.02.20. 13:50

Nemcsak ünnepelni kell a házasságot

A házasság intézményét megviselte az a kultúraváltás, de az elmúlt években már egyre többen lépnek frigyre. A házasság hetének üzenete, hogy minél többen hallják, a házasság és a család örömforrás.

Fábos Erika

Forrás: Shutterstock.com

Fotó: Nestyda

Az előző héten, Magyarországon tizenegyedik alkalommal tartották meg a házasság hetét. A mozgalom célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire. Herjeczki Kornél, a Házasság hete mozgalom koordinátora azt mondta: szeretnék felhívni arra a figyelmet, hogy a házasság egy olyan közösség, amely önálló életet él és törődni kell vele – olvasható a Vasárnap Reggel legutóbbi számában.

„Az mindenki számára nyilvánvaló, hogy az autóját időnként szervizbe viszi, hogy orvoshoz fordul, ha megbetegszik – mondta Herjeczki Kornél. – A házasságról a többség mégis azt gondolja, hogy elég, hogy létezik és egy önfenntartó állapot. Nem így van. Foglalkozni kell vele és tervezett módon időt szánni az ápolására. Minél több lesz ugyanis a jól működő, örömteli család, annál vonzóbb lesz ez az életközösség. A célunk ugyanis az, hogy gyakorlati példamutatással, tudományos kutatások eredményeivel, bibliai és erkölcsi érvekkel alátámasszuk a házasság örökkévaló értékét. Szeretnénk, ha a házaspárok felfedeznék, micsoda kincs van a birtokukban.”

Magyarországon a házasságkötések száma 2010-ig csökkenő tendenciát mutatott: az 1970-es években átlagosan még 97 ezer házasságot kötöttek évente, ám ez a szám az ezredfordulót követő évtizedekre 43 ezerre esett vissza. A 2010-es év jelentette az elmúlt évtizedek mélypontját, amikor mindössze 35 520 pár járult anyakönyvvezető elé. Azóta évről évre emelkedett a házasságkötések száma. 2015-ben 19, 2016-ban pedig újabb 12 százalékkal több esküvőt tartottak és a legtöbb, közel 52 ezer házasságot anyakönyvezték.

„2010 óta 46 százalékkal nőtt a házasságkötések száma, ez évek óta dinamikus emelkedés és nem is volt példa még, hasonló mértékű növekedésre az elmúlt évtizedekben – mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára. – Évente már meghaladja az 50 ezret a frigyek száma, ami 1996 óta nem volt ilyen magas. A statisztika is azt mutatja, hogy házasságba több gyerek érkezik, tehát ebből is azt valószínűsítjük, hogy ez a folyamat a gyermekvállalásra is kedvező hatással lesz majd.”

Idősebb korban, de többen házasodnak

Ma, a családok kevesebb, mint kétharmada házaspáros család, tíz évvel korábban még közel háromnegyede, 1990-ben pedig 80 százaléka volt. Az élettársi kapcsolaton alapuló családok száma tíz év alatt a másfélszeresére, az elmúlt húsz évben pedig több mint háromszorosára emelkedett. Megfigyelhető ugyanakkor, hogy újra divat a házasság, folyamatosan emelkedik a házasulók száma. Igaz idősebbek lettek. Az első házasság átlagéletkora 1990 óta mindkét nem esetében mintegy nyolc évvel emelkedett. Míg 1990-ben még csak a nők 20 százaléka és a férfiak 26 százaléka házasodott harminc éves vagy idősebb korában, addig 2013-ban már a nők 54 százalékára és a férfiak 70 százalékára jellemző ez.

Novák Katalin azt mondta: ez azt is bizonyítja, hogy Magyarországon egyre stabilabbak a családi értékek, a magyarok egyre inkább érzik, hogy családban élni jó és Magyarország egy családbarát ország. Nemcsak házasságból volt több, de válásból is kevesebb van az elmúlt években. 2014-ben hosszú idő óta először csökkent 20 ezer alá, 2016-ban pedig az elmúlt 53 év adatait tekintve, a legkevesebb válását regisztrálták. A társadalom érdeke is a stabil család. A demográfiai elemzések szerint az instabil kapcsolatok ugyanis nem kedveznek a termékenységnek, mert könnyebben felbomlanak, kisebb bennük az elköteleződés és a biztonság, ami a gyermekvállalás halogatásával és gyakran annak meghiúsulásával jár. A klasszikus családmodellben – a számok azt mutatják – több gyermek születik. Érdemes azt is tudni, hogy az ellentétek vonzzák egymást szlogen, csak rövidtávon igaz. A kutatók szerint az egymáshoz több szempontból is hasonlító párok stabilabb kapcsolatot alakítanak ki – tovább élnek együtt válás nélkül, hűségesebbek és több közös gyereket nevelnek.

Belső Nóra, pszichiáter szerint a legnagyobb hiba, amit el lehet követni egy házasság „ellen”, ha nem együtt, csak egymás mellett élnek benne.

„A párkapcsolatok ápolása sok figyelmet igényel, azt tapasztalom, hogy a legtöbb gond egyre inkább abból adódik, hogy nincs idő beszélgetni, kevés az odafigyelés, energia erre a mindennapokban – mondta Belső Nóra. – Azt is látom, hogy egyre kevesebben fordulnak segítségért azért, hogy házasságon belül megoldjanak valamit. Az a jellemzőbb, hogy válás előtti tanácsadásra jönnek a párok, hogy minél békésebben szakíthassák el a szálakat, pedig időben és odafigyeléssel sokmindent meg lehet javítani és előzni. ”

Elégedett feleség, stabilabb család

Tudományos kutatások is keresik a jó házasság titkát. A Michigani Egyetem társadalomkutatói egyedülálló vizsgálatot végeztek, amelynek során 394 pár házasságát mérték fel. A vizsgálatban résztvevők közül legalább az egyik fél betöltötte a hatvanadik életévét, és a párok átlagosan 39 éve voltak együtt. Az eredmények azt mutatták, hogy egy stabil és boldog házasság szempontjából fontosabb a feleség elégedettsége, mint a férjé. Az eredmények a szakértők szerint arra vezethetők vissza, hogy ha egy nő elégedett a házasságával, akkor sokkal többet megtesz a férjéért, ami pozitív hatást gyakorol a férfi életminőségére és ezáltal a család egységére és boldogságára is.

Borítókép: Illusztráció

Nestyda / Shutterstock.com

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!