15°
17°
10°

Nemesvámos

4 hónapja
NEMESVÁMOS Idén 1,1 milliárd forintnyi beruházás indul el a településen. Három TOP-os pályázatából hármat megnyert a falu.
6 hónapja
Nemesvámos - A hagyományos mézeskalácsok receptjét karácsonykor fahéjjal, ánizzsal, szegfűszeggel ízesíti, de egyedi, levendulás mézeskalácsai már a napsütést, a nyarat idézik.
7 hónapja
Sátormapuszta. Nemesvámos – Színes gazdatúrával köszönti a tavaszt a veszprémi Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület március 4-én, melynek során helyi termelők munkáját, környezetét és mindennapi motivációit ismerhetik meg az érdeklődők.
7 hónapja
Nemesvámos - Murvás utakat építenek vagy újítanak fel mintegy nyolc kilométer hosszan. A gazdákat szeretnék ezzel segíteni, és a jelentősebb útvonalakat választották ki, amelyekhez nem kell építési engedély.
8 hónapja
Bár a település bővelkedik programokban, a téli estéken mégis jól jön egy kulturális, vagy ismeretterjesztő, az embereket megmozgató programsorozat.
9 hónapja
Nemesvámos - A Lencseszemek Asszonykör tagjai fontosnak tartják a hagyományok őrzését, ápolását, és a helyi népszokások bemutatását. Ilyen a miklósozás is. Hatodik éve járják a falut Miklós-nap előestéjén - tájékoztat Marosi Istvánné a csoport vezetője.

Legolvasottabb

1
Ötöt lőtt a Füred, négyet a Tihany
2
Betanított munkás és raktáros.
3
Hiánypótló szerepet tölt be a balatonfüredi egyesület
4
A Nyárád és az Adásztevel is tíz gólig jutott a legutóbbi fordulóban
5
Kifog rajtunk az ősz az utakon? A Balatonnál is történt baleset!
Felvonulás
Szauer Annamária
Egy csipetnyi reformkor Balatonkenese szívében
Kenyai siker / 5 perce
Az olimpiai bajnok Kipchoge nyerte a Berlin Marathont
A férfiaknál az olimpiai bajnok Eliud Kipchoge nyerte a vasárnap rendezett 44. Berlin Marathont.
Gyász
Fájó szívvel tudatjuk, hogy *GARAI ZOLTÁN* életének 74. évében elhunyt. Temetése 2017. szept. 27-én 12 órakor lesz Fehérváron a Béla úti temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy *BORSZUK JÓZSEFNÉ* *szül.: Esső Mária* 58 éves korában elhunyt. Kérésének megfelelően temetése szűk családi körben történik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy *ÖZV. DR. GYÖKÖSSY JÓZSEFNÉ* *szül.: Kőszegfalvy Katalin * 86 éves korában elhunyt. Temetése 2017. szeptember 27-én 15 órakor lesz Győrben a Szabadi úti temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
Pályázat / 1 órája
Szebbé tehetitek a magyar vasutat, ha van pár jó rajzos az osztályotokban
Szüret idején / 1 órája
Elvileg nem kell választani az ivás és a biciklizés között, ám érdemes
Otthon / 2 órája
Hogyan válasszunk ágyneműt?
megye i. / 2 órája
Ötöt lőtt a Füred, négyet a Tihany
Horváth Gábor
baleset / 3 órája
Felborult egy katamarán Alsóörs előtt
Kovács Erika
Játéklopás / 3 órája
Ellopta a szobatársa játékát Veszprémben
police.hu