Borzalmas

2022.06.28. 06:00

Számára nincs remény: sokkoló genetikai betegséggel küzd a 15 éves lány

Eleinte csak nehezen járt, mára állandó ápolást igényel Imogen.

Nicola Morris, az oldhami Moorsideból legelőször arra lett figyelmes, hogy kislánya alig bír állni a lábán, de mostanra odáig fajult a történet, hogy végig kell néznie, ahogy napról napra romlik az állapota - írja a Bors.

Éveken át tartó válaszkeresés és időpontról-időpontra járkálás után megkapta a hírt, hogy kislánya, Imogen egy borzasztóan ritka genetikai betegségben szenved, ami szép lassan leépíti az idegrendszerét.

A 15 éves kislányt segíteni kell a sétálásban, evésben fürdetésben, továbbá alkalmazkodni kell állapotának folytonos romlásához. Ezt a szerepet, édesanyjának kell betöltenie, továbbá arra is fel kell készülni, hogy Imogen lassan a látását is elveszítheti.

Forrás: Facebook

A kislány egyedülálló édesanyja, Nicola a következőképp nyilatkozott lánya súlyos állapotáról: "Mindig is sejtettem, hogy valami nincs rendben Imogennel. Már két-három éves korában rossz volt az egyensúlyérzéke és időről időre elesett. Eleinte azt hittem, hogy csak fiatal és kicsit ügyetlen, de egyre csak rosszabb lett az állapota. Elmentünk egy fizioterapeutához, de nem segített, eljutott arra pontra, hogy kapaszkodás nélkül már nem tud eljutni egyik helyről a másikra."

A kétségbeesett édesanya, miután kellően utánajárt lánya betegségének sikerült erős következtetéseket levonnia.

"Imogen apja és én is birtoklunk rossz géneket. Kiderült, hogy mi adtuk ezt át a kisláyunknak, mivel rájöttünk, hogy genetikailag nem vagyunk kompatibilisek. Azt mondták az orvosok, hogy nincs semmi gyógymód, és valószínűleg elveszítheti látását. A legrosszabb az egészben, hogy semmilyen választ nem kapunk. Senki nem tud semmit. Emiatt vagyok teljesen kétségbeesve. Hihetetlenül nehéz alapból egyedülálló szülőnek lenni. De ebben a helyzetben ez sokkal jobban megnehezíti a körülményeket. Nem tud csinálni semmit. Túlságosan sebezhető. Én csak annyit tudok neki adni, hogy vigyázok rá. Folyton keresem a segítséget, de az élete egyre csak rosszabb."

Borítókép: Facebook

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!